Zalavármegye királyi Tanfelügyelőjének körlevele

kép

Ezt a levelet Zalavármegye királyi Tanfelügyelője írta és adta közre a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kiadott rendelet alapján. Tárgya a hazai gyártmányú kézimunkafonalak ajánlása. Kiemelten közli, hogy a „külföldi himző, horgoló és kötőfonalak használata feltétlenül mellőzendő.” Vonatkozik Magyarországon valamennyi állami, községi és izraelita elemi népiskolára. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország
tárgy kézműipar
tárgy kézimunkafonál
tárgy miniszteri rendelet
tárgy Dr. Medve István
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Medve István
kiadó Dr. Medve István
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Zalaegerszeg
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1938-09-14
időbeli vonatkozás 1938.
Jellemzők
hordozó papír
méret 20,5 x 34 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1753