Gróf Pálffy Fidél levele Szutsits Pál Mátyás boszniai Püspökhöz Diakóvárra
Gróf Pálffy Fidél levele Szutsits Pál Mátyás boszniai Püspökhöz Diakóvárra Fekete viaszpecséttel ellátott dokumentum. Vöröskői gróf Pálffy Fidél tárnokmester, főkancellár, aranykulcsos. Kezdetben a magyar helytartótanács tanácsosa volt, majd pedig a magyar udvari kancelláriában töltött be ugyanilyen tisztséget. Ezután Árva vármegye főispánja, majd főtárnokmestere, s az ún. Hétszemélyes Tábla bírájaként működött. 1828 és 1832 között Pozsony vármegye főispáni helytartója volt, majd pedig 1835-től 1838-ig főkancellár. Politikai beállítottságát tekintve radikális konzervatív volt, s intézkedéseivel rendszeresen ártott a korabeli magyar értelmiségnek, az országgyűlési ifjaknak, Wesselényi Miklósnak, s Kossuth Lajosnak, kit el is fogatott. Szülei: Maria Antonia Kollowrat-Krakowsky és Pálffy Rudolf. Házastársa: Dőry Ernesztina. Pacséri Szutsits Pál Mátyás, olykor Szucsics névformában is, püspök. A gimnáziumot Székesfehérvárott, a filozófiát Budán, a teológiát Egerben, Pesten és a Pázmáneum növendékeként Bécsben végezte. 1790-ben pappá szentelték. Kispap Kerényben, 1791-ben Monostorszegen, 1792-ben Zomborban, 1793-ban Baján. Lelkész Csátalján és Bácsordason. 1796-ban Dunabökény, 1807-ben Szabadka plébánosa. 1815-től kalocsai kanonok, 1822-től az érsekség kísérője volt a nemzeti zsinaton. I. Ferenc király 1827-ben székesfehérvári püspökké nevezte ki. XII. Leó pápa 1828-ban erősítette meg, hamarosan Székesfehérváron püspökké szentelték. 1830. június 4-től diakóvári megyéspüspök. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | latin |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | Magyar történelem |
tárgy | Buda |
tárgy | Diakóvár |
tárgy | Gróf Pálffy Fidél |
tárgy | Szutsits Pál Mátyás |
tárgy | Boszniai Püspök |
tárgy | Levél |
célközönség | kutatók, szakemberek |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Gróf Pálffy Fidél |
kiadó | Gróf Pálffy Fidél |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Buda |
térbeli vonatkozás | Buda |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Sümeg |
időbeli vonatkozás | 1832.09.23. |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 24,5 x 37,5 cm |
kép színe | monokróm |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Kisfaludy Sándor Emlékház |
hozzáférési jogok | Fizetős hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Kisfaludy Sándor Emlékház |
leltári szám/regisztrációs szám | 72.68.2484 |