Levél elszámolásról

szöveg

A Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium levele Darnay Kálmán királyi Tanácsos Úrnak, az Állami Darnay múzeum igazgatójának Sümegre. Az utalványozott pénzekkel való elszámolás menetéről van benne szó. A dokumentum elején a minisztérium dombornyomott pecsétje (az iktatószám fölött), végén hivatalos pecsétje látható. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy múzeumtörténet
tárgy Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium
tárgy hivatalos levél
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium
kiadó Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1915-06-11
időbeli vonatkozás 1915.
Jellemzők
hordozó papír
méret 195 Kb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.183