Rendelet szolgatartási díjról

szöveg

Dr. Haasz Aladár vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsos írógéppel írt levele ez a dokumentum. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumból küldte Sümegre Darnay Kálmánnak, aki az Állami Darnay Múzeum igazgatója volt. Tárgya: a miniszter 430-3-3/929 szám alatt kelt rendeletének másolata. A hitelesítés az irodaigazgató aláírásával és a minisztérium pecsétjével történt. A minisztérium dombornyomott pecsétje a levél bal felső sarkában, az iktatószám fölött látható (tapintható). Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
tárgy múzeumtörténet
tárgy Dr. Haasz Aladár
tárgy vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsos
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
kiadó Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1929-04-16
időbeli vonatkozás 1929.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4,04 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.370