Dr. Békefi Remig levele

szöveg

Dr. Békefi Remig (született: Bröckl József) (1858 – 1924) ciszterci szerzetes, pap, zirci apát, történetíró, neveléstörténész, egyháztörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1896, rendes: 1908), az ELTE Bölcsészettudományi Kar egykori dékánja volt. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségében főfelügyelői tisztséget viselt. Ebben a három oldalas gépelt levélben észrevételeket és utasításokat közöl Darnay Kálmánnal, az Állami Darnay Múzeum igazgatójával. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy múzeumtörténet
tárgy Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Dr. Békefi Remig
tárgy Magyar Tudományos Akadémia
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Békefi Remig
kiadó Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1917-02-19
időbeli vonatkozás 1917.
Jellemzők
hordozó papír
méret 8,42 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.234