Postai levelezőlap 1920-ból

szöveg

Egy kézbesített postai levelezőlapot láthatnak 1920-ból. Az alapszíne zöld, melyre pirossal nyomtattak a Magyar állami nyomdában Budapesten, 1919-ben. Címzési oldalán látható rajta egy rányomtatott 10 filléres bélyeg, postai pecséttel hitelesítve. A nyomokból ítélve volt rajta egy ragasztott bélyeg is, melyet valaki leszedett (talán egy lelkes bélyeggyűjtő). Ezzel letépett a LEVELEZŐLAP feliratból is. Ezt a lapot Miske Kálmán küldte Sümegre barátjának, Darnay Kálmánnak, aki az Állami Darnay Múzeum igazgatója volt ekkor. Miske Kálmán, aki barátjához hasonlóan régész és muzeológus volt, egy leletről érdeklődik benne. A szövegoldal tetején látható még az érkeztető szám és Darnay Kálmán széljegyzete is. Báró Miske Kálmán (1860–1943) régész, muzeológus, az 1908-ban megnyílt Vasvármegyei Múzeum egyik alapítója, a múzeum Régiség Tárának vezetője, majd 1912 és 1943 között igazgatója, Miske Imre főispán fia volt. Darnay Kálmánnal barátságot tartott fenn. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy múzeumtörténet
tárgy levelezőlap
tárgy Miske Kálmán
tárgy régész
tárgy muzeológus
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Miske Kálmán
kiadó Miske Kálmán
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Kőszeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1920-06-03
időbeli vonatkozás 1920.
Jellemzők
hordozó papír
méret 6,60 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.283