Zárt levelezőlap

szöveg

Ezt a levelezőlapot Kuss Gizella írta Darnay Kálmánnak, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatójának. Tárgya: A Testőrszerelmek és a Bujdosó Gyöngysor németre fordítása, valamint filmesítésükhöz a forgatókönyv megírása. Kézírással, tustintával vetette papírra. Címzési felületén egy 16 filléres, rányomtatott bélyeg és a magyar címer is látható. A Magyar királyi állami nyomdában nyomtatták Budapesten, 1929-ben. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Kuss Gizella
tárgy Testőrszerelmek
tárgy Bujdosó Gyöngysor
tárgy fordítás
tárgy filmesítés
tárgy forgatókönyv
tárgy zárt levelezőlap
tárgy Magyar királyi állami nyomda
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kuss Gizella
kiadó Kuss Gizella
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szeged
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1929-11-08
időbeli vonatkozás 1929.
Jellemzők
hordozó papír
méret 5,09 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.706