Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Részv.-Társ. levele Darnay Kálmánhoz

szöveg

Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Részv.-Társ. levele Darnay Kálmánhoz a kiadandó könyvével kapcsolatos észrevételekről, utasításokról.A levél konkrétan a Gisimár regény az őskorból című könyvének nyomdai munkálatairól szól.Somogyvármegye Nyomda- és Lapkiadó Részvénytársaság "Kaposvár legnagyobb nyomdája a Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaság volt – közismert nevén a Részvénynyomda, 1919-től Új-Somogy Nyomda és Lapkiadó Rt. A Részvénynyomda 1905-ben jött létre a Kontrássy utcai Goitein-féle házban, akkor még igen szerény keretek között, mindössze egy gyorssajtóval. Sebők Jenőt Pécsről hívták a Somogyvármegye megalapításához. Az akkor harmincéves – eredeti szakmáját tekintve kéziszedő nyomdász – fiatalember már kilencedik éve dolgozott a Pécsi Naplónál. Első igazgatója volt az 1905-ben megalapított Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Rt.-nek. Egyébként ő az a kivétel, aki Kaposváron, házasság folytán, meggyökerese- dett. Tagja lett a városi képviselő-testületnek, és más köztisztséget is ellátott. A húszas években az Új-Somogyot szerkesztette.21 Mártonffy Imre, a Somogyi Hírlap munkatársa a fővárosból vetődött Kaposvárra, miután több műfajban – Karczafalvi jelzéssel – jó nevet szerzett magának a szakmában. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaság
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Sebők Jenő
tárgy Gisimár regény az őskorból
tárgy Kaposvár
tárgy Sümeg
tárgy Somogy vármegye
tárgy Zala vármegye
tárgy Levél
tárgy Nyomdai munkállatok
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Részv.-Társ.
kiadó Somogyvármegye Nyomda és Lapkiadó Részv.-Társ.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Kaposvár
térbeli vonatkozás Kaposvár
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1913-10-08
időbeli vonatkozás 1913.10.08.
Jellemzők
hordozó papír
méret 2,65 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház