Távolmaradás igazolásának jogszabályi háttere

szöveg

Dr. Radnóti Aladár a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőjének helyettese tudomásulvétel és szigorú miheztartás céljából közölte a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatótanácsának 1949. október 14-én kelt határozatát, melyet aztán 19-én adtak ki. Megküldte azt másolatban. Tárgya: Betegség címén való távolmaradás igazolása és rendkívüli fizetéses szabadság engedélyezése. Ezt a példányt Sabján János nyugalmazott tanügyi főtanácsos, a Sümegi Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény vezetője kapta. A gépelt levelet Dr. Kovács Endréné aláírásával hitelesítette, melyet négyrét hajtva és megcímezve, boríték nélkül postáztak. A címzésnél látható a Magyar Nemzeti Múzeum akkori kör- illetve hosszú bélyegzője is. Radnóti Aladár (eredeti neve: Ringeisen Aladár) (1913–1972) magyar régész, ókortörténész volt. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország
tárgy Sümeg
tárgy Sümegi Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény
tárgy Magyar Nemzeti Múzeum
tárgy Dr. Radnóti Aladár
tárgy Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőjének helyettese
tárgy Sabján János
tárgy nyugalmazott tanügyi főtanácsos
tárgy Dr. Kovács Endréné
tárgy határozat
tárgy másolat
tárgy jogszabály
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Radnóti Aladár
kiadó Dr. Radnóti Aladár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1949-11-03
létrehozás dátuma 1949-10-14
hivatalos kibocsátás 1949-10-19
időbeli vonatkozás 1949.
Jellemzők
hordozó papír
méret 6,08 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.518