A Kisfaludy Emlékmúzeum átvétele

kép

1951. május 1-én a költő, Kisfaludy Sándor szülőházában nyílt meg az Emlékmúzeum, melynek vezetőjévé az előkészítés munkájában tevékeny Kovács J. Andrást nevezték ki 1952. január 31-én. Erről az átvételről szól ez a gépelt levél. A Múzeumok és Műemlékek Országos Központja számára küldte. Kovács J. András aláírása halványan látható rajta. Kovács J. András 1949-1957 között a sümegi általános iskola vezetője volt. Cikkei már tanítóképzős kora óta megjelentek országos és helyi lapokban. Sümegre letelepedvén kutatta és köteteiben össze is gyűjtötte a város történetét, a helyi iparosok, kézművesek, iskolák történeteit, valamint gyűjtőmunkát végzett a nyelvészet területén is. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Kisfaludy Emlékmúzeum
tárgy Múzeumok és Műemlékek Országos Központja
tárgy Kovács J. András
tárgy Kisfaludy Sándor
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kovács J. András
kiadó Kovács J. András
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1952-01-31
időbeli vonatkozás 1952.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 15 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.570