Miksa apát levele

szöveg

Dr. Kroller Miksa zalavári apát levele ez a dokumentum, melyet a főapátnak címzett. Beszámolt benne a bárándi pince legendájáról és Bézsenyi János nyilvántartó őrmester követeléseiről. Levelét kézzel, tustintával írta. Miután ez a levél Darnay Kálmánhoz került, ő ceruzával, aláhúzással kiemeléseket helyezett el benne. Kroller Miksa (1849-1946) 1867-ben lépett be a bencés rendbe. 1894-től pannonhalmi perjel, majd 1903-tól haláláig zalaapáti apát volt. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Zalaapáti
tárgy Kroller Miksa
tárgy apát
tárgy főapát
tárgy bárándi pince
tárgy legenda
tárgy Bézsenyi János
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kroller Miksa
kiadó Kroller Miksa
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Zalaapáti
térbeli vonatkozás Sümeg
térbeli vonatkozás Zalaapáti
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1923-01-09
időbeli vonatkozás 1923.
Jellemzők
hordozó papír
méret 10,02 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.850