Kroller Miksa levele

szöveg

Dr. Kroller Miksa zalavári apát levele ez a dokumentum, melyet Darnay Kálmánnak, mint régésznek címzett. Tárgya: A bárándi pince legendája és az ásatások. Levelét kézzel, tustintával írta. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Zalaapáti
tárgy Kroller Miksa
tárgy apát
tárgy bárándi pince
tárgy legenda
tárgy ásatások
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kroller Miksa
kiadó Kroller Miksa
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Zalaapáti
térbeli vonatkozás Sümeg
térbeli vonatkozás Zalaapáti
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1925-02-16
időbeli vonatkozás 1925.
Jellemzők
hordozó papír
méret 8,23 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.853