A főszolgabíró levele

szöveg

A sümegi járás főszolgabírójának Darnay Kálmán múzeumigazgatóhoz címzett levele ez a dokumentum. Benne kézzel írt hivatalos másolatát küldi a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 176779/B. XVIII. 1919. számú rendeletének. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864–1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy A sümegi járás főszolgabírója
tárgy hivatalos másolat
tárgy Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter
tárgy rendelet
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző A sümegi járás főszolgabírója
kiadó A sümegi járás főszolgabírója
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1919-11-21
hivatalos kibocsátás 1919-08-19
időbeli vonatkozás 1919.
Jellemzők
hordozó papír
méret 7,41 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.878