Játék berendezési tárgy (nyújtótábla)

Gyermekjáték: Babakonyha 1943-ból

kép
minősített tartalom

Az 1943-ban készült babakonyha egyik eleme. Karácsonyi ajándék. Minden megtalálható benne, ami egy jól berendezett konyhában kell hogy legyen. A konyhaszekrényben elhelyezett üveg és porcelán edények vásárolt áruk. A fém edények, eszközök sárgarézből zománcfestéssel készültek. Ugyancsak sárgarézből készült a tűzhely, (sparhelt), amely a tervek szerint később spirituszkockával fűthető lett volna. Ez már nem valósult meg a háború miatt. Említést érdemel a működő betétes ajtó réz kilinccsel, valamint a falikút pici csappal. Művészi értékűek a konyhaszekrényen elhelyezett sárgaréz eszközök: mérleg súlyokkal, kávédaráló, forgatható karral és kihúzható fiókkal, szenes vasaló, amely kinyitható és kallantyúval visszacsukható, mozsár törővel és habverő üst. A konyha mellett eredetileg mosókonyha volt berendezve. Teknő: súrolókefével (elkallódott) és bordás mosólemezzel (wassbord), dézsa, mángorló, vasalódeszka, üstház üsttel (jelenleg Svájcban van.) Késöbb 1966 körül ez a modernizálás során fürdőszoba lett. Ekkor került bele a szintén Keonch Ferenc által készített fürdőhenger (vörösrézből), mosdókagyló dugós lefolyóval (papírmasé), a porcelán WC-kagyló, a zománcozott lábas kád, a fel-le húzható ruhaszárító (fregoli). Oldalt látható polc a kamra. Ezen gipsz ételek voltak, amik a sok játék során eltörtek, helyettük folyamatosan vásároltak hozzá mindig más-más "ételt, befőttet", kosarakat. Az igazi élményt nyújtó alap, a konyha mindig megújult az elmúlt több mint 70 év során.

A babakonyha része, konyhai felszerelés. A tábla egy téglatest alakú lapból áll. Elől-hátul felszegelve szegélylécek, egyik felfelé, másik lefelé nyúlik, túl a táblán, ívesen lekerekítettek. Festetlen. A 2012.1.19.1.-es asztalon helyezkedik el, rajta egy sodrófával és egy fonott kaláccsal.

The kitchen board is an element of the toy kitchen made in 1943 by Ferenc Keonch. It was a Christmas present. It includes everything that a well-equipped kitchen needs. The glass- and chinaware in the cupboard were purchased. The metal tableware and the cooking-stove were made of enamelled brass. There were brass tools on the cupboard: scales, coffee-grinder, iron, mortar and whisk-kettle. Originally, there was a washing kitchen next to the kitchen with a trough, a tub, a washing board, a mangle, an ironing-board and a cauldron. Later around 1966, it became a bathroom by modernisation. It was completed with a basin, a toilet, a bath tub and a clothes-horse. There is a shelf for pantry, where plaster foods are kept. The kitchen that provided real entertainment was always renewed during the past 70 years.

The kitchen board was made of a rectangular wooden plate with skirtings. It is kept on the toy table with a rolling pin and a milk-loaf.

Cím(ek), nyelv
része Babakonyha 2012.44.1, 213742
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy gyermekjáték
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Keonch Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Solymár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szentendre
időbeli vonatkozás 1943
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
hordozó fa
méret Sz: 6, H: 9
méret Szegélyléc magasság: 1,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Szabadtéri Néprajzi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Szabadtéri Néprajzi Múzeum Műtárgy Gyűjtemény
leltári szám/regisztrációs szám 2012.44.1.44.