Finisszázs Az új spektákulum című kiállításon

Tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés

szöveg

A kortárs kínai képzőművészetet bemutató kiállításon az utolsó napon 15 órától Nagy Mercédesz újságíró-esztéta, a tárlat szakmai tanácsadója és Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója kalauzolja a látogatókat. A tárlatvezetés ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani. A tárlatvezetést követően, 16 óra 30 perctől a kiállítás kapcsán kerekasztal-beszélgetésre várjuk az érdeklődőket a Zöld Szamár kávézóba. Vendégeink lesznek: Fajcsák Györgyi sinológus-művészettörténész, Petrányi Zsolt művészettörténész-kurátor, illetve Csáky Marianne és Najmányi László képzőművészek. A program ingyenes.

Az új spektákulum (eredeti, kínai címén Újjáépített tájkép) tárlat munkái erősen reflektáltak a társadalmi, politikai és történelmi változásokra. A kiállító művészek legtöbbje a hatvanas években született, így gyermekkori vizuális fejlődésük egybeesett a kulturális forradalommal, fiatalként pedig már részt vehettek a Teng Hsziao-ping-i nyitásnak köszönhető avantgárd mozgalmakban. A művészeti világ természetesen még ekkor is pártirányítás alatt állt, de már lehetőségük nyílt a lázadásra. Az ún. „sebhelyek művészete“ formailag realista módon dolgozta fel a kulturális forradalom fájdalmát, azonban a radikálisabbak, akik a nyugati avantgárd eszmeiséget is magukévá tették, 1979-ben megalakították a Csillagok csoportosulást, melynek sok, ma már ismert művész is tagja volt. 1985-ben jött létre, majd országos mozgalommá nőtt az Új hullám, 1989 februárjában pedig a hivatalos képzőművészet fő színterén, a pekingi Nemzeti Képzőművészeti Múzeumban megrendezték a híres-hírhedt China Avant-Garde-ot (más néven a Kínai modern művészeti kiállítást). A forradalmi hangulatot jól jellemzi, hogy a számos vakmerő performansz közül is kitűnt Hsziao Lu (Xiao Lu) Párbeszéd című alkotása. Az akció során eldörrenő pisztolylövés incidensként vonult be a kínai politika és a képzőművészet történetébe: a fiatal művésznő két lövést is leadott a múzeum épületében saját, telefonfülkékből álló munkájára.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Az új spektákulum, 2014
kapcsolat Az új spektákulum, katalógus
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tárlatvezetés / kerekasztal-beszélgetés
tárgy rendezvényfotó
Személyek, testületek
közreműködő Najmányi László, képzőművész
Csáky Marianne, képzőművész
Petrányi Zsolt, művészettörténész-kurátor
Fajcsák Györgyi, sinológus-művészettörténész
Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója
Nagy Mercédesz, újságíró-esztéta
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2014-03-30
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ