Szolnok anno – a Damjanich János Múzeum története
A szolnoki Damjanich János Múzeum épülete idén 160 éves, de nemcsak ezért érdekes, hanem mert azon kevés épületek egyike, mely megőrzött valamit az egykori alföldi város fénykorából, így őrzi a múltat. A héten Szolnokon járunk.
Urbanizáció az Alföldön
Hazánkban – a XIX. század uralkodó korstílusának – a romantikának nagy szerepe volt, a nemzeti múlt iránti érdeklődés felkeltésében. Sorra nyíltak a művészet- és kultúrapártoló egyletek, melyek tulajdonképpen a múzeumok és könyvtárak elődintézményeinek tekinthetők. Szolnok esetében egy másik tényező is szerepet játszott ebben: a vasútvonal megnyitása. A város a fejlődés útjára lépett, 1876-ban megyeszékhely lett, ezzel nemcsak egyfajta központtá vált, hanem idevonzotta a megye vezető értelmiségi és hivatalnokrétegét.
1860-ra az urbanizálódó település már harmadik emeletes építménye is állt. A későklasszicista stílusú házat Obermayer Lajos ácsmester építtette, bérháznak. Először katonatisztek szálláshelyéül szolgált, de hamar kiderült, hogy van ennél jövedelmezőbb módja is a ház hasznosításának. A század vége felé a megnövekedett lakosságnak az igényei is megnőttek, és ez a szórakozási lehetőségekre is igaz volt, amiben ekkor még nem dúskált a város. így vált szállodává és kávéházzá a „Magyar Király”. A szálló népszerűsége töretlen volt, míg meg nem nyílt a konkurencia: az 1895-től működő Nemzeti Szálloda.
A múzeum megálmodója
Hogy a városnak szüksége van múzeumra, az soha nem volt kérdés, mégis a megnyitás egyre húzódott. A múzeumalapítás gondolatának ébren tartója Hild Viktor volt, aki 1902-ben költözött Szolnokra. Hild József unokája, egyrészt, mint régészeti és éremtani magángyűjtő, részben, mint hírlapíró harcolt a létesítendő múzeumért. Intézményi előfutárként 1911-ben létrejött az Alföld kulturális fejlesztésére hivatott Alföldi Magyar Közművelődési Egylet, majd Hild vezetésével a szervezet szolnoki múzeum- és könyvtárbizottsága. Sajnos, minden igyekezete meghiúsult a város érdektelensége miatt, persze az első világháború kitörése sem segítette az ügyét. Az 1920-as évek közepétől dr. Balogh Béla, a Verseghy Gimnázium tanára, pártfogolta a helytörténeti kutatást, és sokat tett azért, hogy a Hild Viktor által felvetett gondolat ne merüljön feledésbe.
Eközben a Magyar Földrajzi Társaság szolnoki vándorgyűlésére készült egy kiállítás, melyen már szerepelt a múzeumot és a könyvtárat egyesítő Tisza-parti kultúrpalota terve, melyet Zombory Lajos festőművész, a szolnoki művésztelep törzstagja készített 1925-ben. Ebből a tervből a park készült el, a kultúrpalota pénzhiány miatt nem valósult meg.
Sokévi várakozás után 1933. május 2-án megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület. Csak 1934-ben nyitotta meg kapuit a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület, a Táncsics utcában. Az igazgató eközben – Dr. Balogh Béla – 1941-ben Debrecenbe költözött, így maradt magára a háború előtt az intézmény.
Új lendület
A háború után, 1948-ban nyílt meg újra a helyreállított könyvtár, 1949-ben a Szolnoki csata című kiállítással pedig a múzeum is megkezdte működését. Ekkor indult el Szolnok város múzeumi gyűjtőhelye a valódi múzeummá teljesedés útján, ugyanebben az évben vette fel Damjanich János honvédtábornok nevét is. Az intézmény 1952 végén vette használatba a Magyar Király Szálló műemlék épületének egy részét, azóta egészét, és most is ugyanott működik.
Egy város fejlettségét jól mutatja, hogy mekkora szellemi potenciállal rendelkezik, de az is sokatmondó, hogy hogyan őrzi értékeit. Szolnok a XX. századi nagy iparfejlesztések és építkezések ellenére megőrizte műemlékeit; a múzeum épületét és a zsinagógát, amelyben ma a Szolnoki Galéria működik.
TÉ
Forrás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_JNSZ_Sk_2004_nyitott_kapuk/?pg=39&layout=s
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/terstat/2020/01/ts600106.pdf
https://magyarmuzeumok.hu/cikk/160-eves-a-szolnoki-damjanich-janos-muzeum-epulete
