Veszprém, ahol mindig zenél valami – vagy a harangok, vagy a szél
A királynék városa a legmagasabban fekvő megyeszékhelyünk, maga a város a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el. Az államalapítás óta egyházi központ, püspöki, majd érseki székhely. Neve a szláv bezprem szóból ered, ami a nyelvészek szerint „egyenetlent”, „dimbes-dombost” jelent, de elterjedt nézet a személynévi eredet, állítólag I. István unokaöccséről, Bezprym lengyel fejedelem nevéből származik a település elnevezése.
Ami a település korát illeti, Veszprém vára az esztergomi és székesfehérvári várakkal együtt egyike a legrégebbi erődítményeinknek, Géza korában már biztosan létezett, de egyes feltevések szerint már a honfoglalás előtt is állt itt egy erőd. Bár a hagyomány szerint Veszprém 7 dombra épült, valószínűbb, hogy először a völgyekben telepedtek le, és csak később terjeszkedtek a dombok felé a környék lakosai.
A városnak fontos szerepe volt a kereszténység bevezetéséért vívott harcban, hiszen I. István itt győzte le a lázadó Koppány seregeit. A tatárjáráskor a vár még ellenállt a támadásoknak, de a török sereget nem volt képes feltartóztatni, így történhetett, hogy 1552 és 1683 között tízszer cserélt gazdát. A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok mellé álló Veszprémet kegyetlenül feldúlták a császári csapatok. A felgyújtott város mai barokk arculata is ezután alakult ki. Legfontosabb műemlékei ekkor épültek, például a veszprémi Érseki palota, az Esterházyak építésze, Fellner Jakab tervei alapján készült.
Az első magyarországi vasútvonalak elkerülték a várost, amikor 1872-ben végre elkészült a Székesfehérvár–Veszprém–Szombathely vonal, a város vezetői megakadályozták, hogy az a központján haladjon át, így a vasútállomás a városmagtól több kilométerre épült meg. Veszprém kikerült a kereskedelmi vérkeringésből és fejlődése is megtorpant. A próbálkozások ellenére igazi fellendülést csak a két világháború között idetelepített hadiipar hozott. 1930-ban Veszprém megkapta a megyei városi címet, megépült a Szent István völgyhíd, vagyis a viadukt. A második világháború idején a várost több bombatámadás is érte, elsősorban a közlekedési csomópont-jellege miatt. A háború után egyetemváros lett, és a Balaton-felvidék legfontosabb szervező-ellátó települése.
Királynék városa
Az elnevezés arra utal, hogy az első magyar királyné, Gizella és későbbi utódai voltak a mindenkori kegyurai a 11. században épült Szent Mihály székesegyháznak. Ennek értelmében a mindenkori magyar királynék számos birtokadományban is részesítették az egyházat. Egy 1280-as keltezésű oklevél szerint királynéi trónszék állt a templomban, amelynek legfőbb védelmezője a király felesége volt. A veszprémi püspök a magyar királynék mindenkori kancellárja volt, és előjogai közé tartozott a királynék megkoronázása. Több mint kilencszáz évig élt ez a jog, utolsóként az utolsó magyar uralkodó IV. Károly feleségét, Zita királynét koronázta meg báró Hornig Károly, akkori püspök.
De Gizella más módon is kötődött a városhoz, a legenda szerint a veszprémvölgyi apácakolostorban hímezték azt a miseruhát, amely később a magyar királyok koronázópalástja lett. Gizella, aki a hagyomány szerint részt vett az alkotásban, a miseruhát elkészülte után a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikának ajándékozta. A palástot jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
Sokáig a veszprémi püspöki bazilikában őrizték Gizella királyné koronáját, — amely természetesen nem azonos a Szent Koronával — amit II. András 1217-ben szentföldi hadjárata költségeinek fedezésére 140 ezüstmárkáért eladott. A királyné kultusza Trianon után kapott újabb lendületet, az 1938-as Szent István emlékév keretében avatták fel a várban István és Gizella szobrát, és a Gizelláról elnevezett kápolnát is restaurálták.
Amikor a tűzoltás égető kérdés volt
A 19. századig a városban álló házak többsége náddal volt fedve, és sok volt a fa szerkezetű épület is. A tűzkárok nemcsak háborúskodások után sújtották a települést, a környék szeles időjárása is hozzájárult azokhoz, a kevés eső és csekély vízforrás pedig csak súlyosbította azokat. Így eshetett meg, hogy az 1656. március 28-án történt tüzet, egyedülálló módon nem vízzel, hanem borral oltották el.
Természetesen a város a káresetek megelőzése érdekében több intézkedést hozott, például a piacon tilos volt pipára gyújtani, ugyanakkor ezek a rendelkezések nem bizonyultak elegendőnek. A 19. század hajnalán közóhaj lett a „fecskendőház”, vagyis egy korabeli tűzoltóság létrehozása. Az épületet a megrongálódott Vigyázótorony anyagából kívánták felépíteni, a város nemessége azonban nem járult hozzá a torony bontásához, de a Fecskendőház végül így is megépült. A kétszintes épület alsó részén két, kőkeretes bejárati kapu mögött helyezték el a fecskendős kocsikat. 1818‒1885 között a Városháza működött a falai között. A felső szintre a városi tanács egyes hivatali helyiségeit helyezték. Amikor a tanács 1885-ban elköltözött a Kapuváry házba, a túlméretezett Fecskendőház túl nagynak bizonyult, emeletét az Ipartestület foglalta el, alul az egykori tűzoltó szertár vendéglőnek adott helyet. Azért a homlokzaton félemelet magasságban, kis falfülkében mai is látható a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak szobra, emlékeztetve a város lakosait a ház eredeti szerepére. A címer mellett Csirke János városi főjegyző 1823-ban írt versének magyar átköltése olvasható: „Városi polgárok pénzén épüle föl e ház. Itt tűzi pusztítás, védelem eszköze áll.”
Tűztorony
A veszprémi vár kőfalai, tornyai, bástyái különböző időkben épültek, így nincs pontos adatunk a Tűztorony – eredetileg Vigyázótorony – építésére sem. Az épület nemcsak a török időket élte túl;, hanem I. Lipót császár erődrombolási parancsát, és egy földrengést is. Azonban ez a nevezetes 1810-es móri földrengés megrongálta a tornyot. A városi tanács engedélyt kért a püspöktől lebontására, és anyagának felhasználásra a tervezett Fecskendőházhoz. A veszprémi nemesség azonban csak úgy járult hozzá a Fecskendőház építéséhez, ha a tornyot a város nem bontatja le. A torony így megmaradt, rendbe hozták, sőt a Fecskendőházat tervező Tumler Henrik építész tervei alapján 1811‒1814 között késő-barokk felmagasítását is ekkor kapta a körerkéllyel együtt.
A Tűztorony külseje azóta nem változott számottevően. Csúcsán Magyarország címere kapott helyet, amelyet az 1950-80-as években vörös csillagra cserélték, de az eredeti díszt megőrizték, és 1989 közepén visszatették a toronyra. A torony utolsó nagyobb restaurálása 1984-ben történt, ehhez egy régészeti ásatás is kapcsolódott, amelynek célja az volt, hogy megtudják, milyen mélyre alapozták a torony falait. Érdekesség, hogy mivel kívül sehol sem volt hely a kutatáshoz, a torony belsejében folytak a munkálatok. A bejárati küszöbtől mérve 7 méter vastag, 17‒20. századi leleteket tartalmazó feltöltést távolítottak el a toronytestből, a statikus nem javasolta a további rétegek elbontását, ezért az alapozás mélysége azóta is ismeretlen. A Tűztorony napjainkban kilátó ‒ jelenleg nem látogatható ‒, ahonnan minden órában felcsendül Csermák Antal Verbunkosa, így nemcsak a szél, hanem a harangok játéka is megtölti élettel a város utcáit.
TÉ
Forrás:
