Volt egyszer egy EMKE

„Hétre ma várom a Nemzetinél ott, ahol a 6-os megáll, Szemben az EMKE cigánya zenél…” Az alábbi részlet, mely Békeffi István és Lajtai Lajos operettjében csendül fel talán a legismertebb említése a helyszínnek. Az EMKE fogalom volt, néhány évtizede még olyan tájékozódási pont, mint amilyen a Moszkva tér. Persze a betűszó elsősorban kávéházként élt a pestiek emlékezetében. Hogy honnan jött az elnevezés, és kinek köszönhetjük létrejöttét, legfrissebb vendéglátástörténeti válogatásunkból kiderül.

Az EMKE, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevű civil szervezet neve, az egyesület eredetileg Kolozsvárott 1885-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a magyar nyelvet és nemzeti öntudatot, „testvéri érzést” erősítse az erdélyi magyarok között, kulturális és közgazdasági intézmények létesítésével és támogatásával. A korszakra jellemző módon, több hasonló célból létrehozott szervezet is létezett. Nemcsak EMKE, hanem DMKE is létezett, ez a betűszó a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesületet rejtette.

1890-ben a Kerepesi út – ma Rákóczi út – és a körút sarkára bérház épült, a földszintjén egy nagyobb alapterületű lehetséges kávéházi térrel. Wassermann Jónás gondolt egyet és megvette a kiadó tér bérleti jogát. Wassermann ekkor már jól ismert alakja volt a korabeli pesti vendéglátós szakmának, emellett lelkes tagja az EMKE-nek. Étterme az Orczy-házban működött, a kortársak szerint Wassermann öles termetű férfi volt, akinek dupla nagyságú lepedőt tartottak a Rudas gőzfürdőjében. Hogy milyen volt vendéglátósnak? Állítólag akkora adagokkal traktálta vendégeit, hogy még a „kis adag” elfogyasztása is embert próbáló feladat volt. Az üzlet jól ment, így nem gondolkodott sokat, amikor a Kerepesi úti üzlethelyiségről hallott. De a névadáson sem törhette sokat a fejét, jelentős anyagi támogatás fejében megvette az EMKE névhasználati jogát, persze nem egyedüliként, hiszen Nagyváradon és Marosvásárhelyen is működött egy-egy EMKE kávéház.

Ebben az időszakban, az egyesület már jelentős presztízzsel bírt, sőt olyannyira jól csengő névvel rendelkezett, hogy márkanévként is feltűnt. Kolozsvárott, az alapító városban az EMKE-palota emlékeztetett a nagymúltú szervezetre, de egy drogéria is felvette az egyesület nevét. A civil szervezet az 1920-as évekig virágzott, amikor 1948-ban a kommunista Petru Groza-kormány betiltotta a civil szervezetek működését, az EMKE csillaga végleg leáldozott.

Az EMKE kávéház

Válogatásunk „főhőse”, a fővárosi kávéházi egység 1894-ben nyitotta meg kapuit. Az akkori még inkább külvárosias Kerepesi út egyre felkapottabb lett, és az EMKE híre is gyorsan terjedni kezdett. Wassermann nem feledkezett meg az egyesületről, minden egyes kávé után 2 fillért fizetett nekik, ez sokkal több pénzt hozott, mint a perselyes gyűjtés.

A kávéház gyors felfutásában az is szerepet játszott, hogy a Népszínház (később Nemzeti Színház) színészei is ide jártak, köztük Blaha Lujza is, aki a kávézónak otthont adó épületben is lakott. A vendéglátóhelyen gazdag újságkínálat állt rendelkezésre a vendégek számára, emellett a polcokon a Pallas Nagylexikon kötetei sorakoztak és a kávéházban kölcsönkönyvtár is működött.

De ami igazán megkülönböztette a konkurenciától, az a cigányzene volt. Wassermann úr ugyanis elsőrangú prímásokat és zenekarokat szerződtetett, és ezt a hagyományt fia, Wassermann Mór is követte, aki apja 1901-ben bekövetkezett halála után vette át a vendéglátóhely vezetését.

A fiatalabb Wassermann komoly beruházásba kezdett, cukrászdát és egy bárt rendezett be, amely az 1920-as években újdonságnak számított magas pultjával és bárszékeivel, este pedig kabaréműsorral szórakoztatták a vendégeket. Érdekesség, hogy a román megszállás idején József Attila kenyeresfiúként dolgozott itt. 1945-ben a kávéház teljesen kiégett, ősszel újra megnyitotta kapuit, 1949-ben államosították, 1956-ban az épületet ismét rommá lőtték, ekkor a hely nagyobb kárt szenvedett, mint a világháború idején. Egy öt éven át tartó felújítás után 1961-ben nyitott meg újra, ám akkor már nyoma sem volt a régi kávéháznak, bár sok ismert író, költő, színész: Csukás István, Hernádi Gyula, Psota Irén járt oda. A vendéglátóhelyeknél maradva, biztosan sokan emlékeznek arra, hogy az Akácfa utca és a Rákóczi út sarkán, ahol ma egy gyorsétterem van, a Keszey étterem működött, az államosítás után az étterem EMKE eszpresszó lett, Mackó büfével és bárral.

Jellemző módon a környéken, amit csak tudtak, a jól bejáratott márka, az EMKE után neveztek el, mint az egy tömbbel beljebb álló EMKE Irodaház esetében. Talán ezért sem kophatott ki a köztudatból az EMKE elnevezés. Még az 1960-as években a metróépítés részeként kialakításra került aluljárót is EMKE-nek nevezte nemcsak a lakosság, a hivatalos terveken is sokáig ezen a néven szerepelt. A legendás kávéház helyén a rendszerváltás után egy ideig sörbár üzemelt, jelenleg bankfiókoknak ad otthont.