Budavári séta
A mai Dísz tér környékén maradtak meg legjobb állapotban a házak, ezeket később a legmódosabbak szerezték meg, de közvetlenül az ostrom után szinte ingyen kínálta a város a telkeket, az épületek felújításának reményében. Az Úri utca házhelyeit – amelyeken szintén sok falmaradvány és boltív van ma is, különösen az Úri u. 13 és a 31. alatt – főleg katonatisztek és állami tisztviselők vették birtokba, a vele párhuzamosan futó utcákat pedig kézművesek népesítették be.
A vár újjáépítése során alapvetően megőrizte a középkori jellegét, ugyanakkor nagyobb változásnak számított a nyugati oldalon kialakított bástyasétány kialakítása. Korábban a házsorok mindenütt a várfal tetejére támaszkodtak, az újjáépített Budán azonban csak a Halászbástya és a Vízivárosi kapu közötti szakaszon maradt meg ez a jellegzetesen középkori építési forma. Több helyen térré bővítették az utcák találkozását: ekkor keletkezett a Szentháromság tér és a Szent György tér.
Valamiben azonban nem változott a negyed; megőrizte erődítés jellegét, annál is inkább, mivel a visszafoglalás után még egy ideig tartottak egy esetleges török visszatámadástól, először a vár megerősítésére fókuszáltak, a megrongált vízmű helyreállítása mellett, melynek tönkretétele kulcsfontosságú volt a sikeres ostrom során.
Tehát számos katonai rendeltetésű épületet emeltek: kaszárnyákat, élelmiszerraktárt, fegyvertárat és katonai kórházat. Az épületek többsége a Szent György téren összpontosult, hiszen itt állt a főőrség háza, a fegyvertár, majd 1786-tól a magyar főhad-parancsnokság épülete is.
A városrész újjáéledéséhez ugyanakkor nagyarányú betelepítésre volt szükség. Az Udvari Haditanács véleménye szerint "legjobb lenne a Felsővárost [azaz a Várat] csupa némettel és katolikussal, az alsót [a Vízivárost] pedig magyarokkal és rácokkal betelepíteni. A telepítést végrehajtó kamara ezek szerint a szempontok szerint igyekezett eljárni, legalábbis az ingatlanhoz és polgárjoghoz jutókkal szemben. 1688-tól rendeletek tiltották a zsidók és protestánsok letelepedését. A szegényebb, nem háztulajdonos lakók között akadtak azért ilyenek is, ám ők – ha tartósan Budán akartak maradni – kénytelenek voltak áttérni a katolikus hitre.
Érdekes, hogy a királyi palota csak jelentős késéssel épült újjá, tulajdonképpen az építkezése során tűntek el a középkori palota maradványai. A későbbi, már reprezentációs célra szánt épületkomplexum Mária Terézia uralkodása idején készült el. A királynő mindössze kétszer, 1751-ben és 1764-ben látogatta meg. Ezután alkalmi rezidenciaként működött a helyszín, később az angolkisasszonyok frissen Magyarországra költöztetett apácarendje is átmenetileg itt lett elhelyezve. 1771-ben Mária Terézia Budára hozatta és az apácák őrzésére bízta a Raguzából megszerzett Szent Jobb ereklyét.
Az 1780-as évektől, a kormányhivatalok Budára költözése után, a telkek értéke megnőtt, egyúttal egyfajta lakosságcsere is történt, a kézművesek helyett nemesek, tisztviselők és értelmiségeik költöztek a Várba. A jómódú polgárok a házak egy részét át is építették a korszaknak megfelelően barokk majd klasszicista stílusban. A Kiegyezés után pezsdült fel ismét a városrész, amikor ide költözött a miniszterelnök hivatala, a Külügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium, így lett a Várnegyed kormányzati központ.
Beszédes utcanevek, a hívogató Balta köztől az Országház utcán át a Fortuna utcáig
A Várnegyedben az utcanevek a romoknál is beszédesebbek, nemcsak a török uralom, hanem az ostrom emlékét is sokáig őrizték. A mai Dísz teret még sokáig Pasa térnek hívták a déli oldalán állt palota után, a Kapisztrán tér környékének neve pedig, ahol először bejutottak a várba a keresztény seregek, "császári rés"-ként élt a helyiek emlékezetében. Ugyancsak a múltra utalt a Zsidó (ma Táncsics Mihály) utca neve, noha a felszabadulás után zsidók nem lakhattak a várban, csak rituális fürdőjük őrizte emléküket.
A mai Országház utca kezdetben az itt letelepedett olaszok után Platea Italicorum, vagyis Olasz utcaként volt ismert. A törökök előbb a magyar elnevezését használták, majd Fürdő utcának hívták. A 17. században az utca egy része már Böcken Gasse, vagyis Sütő névre hallgatott egy itteni pékmester, Spiegl Bernát után, egykori házának kapu-zárókövében ma is egy kifli relief jelzi a foglalkozását.
Érdekes az Országház u. 28. utcai épület története is, mely korábban a klarisszáké volt, azonban mire elkészült rendházuk, II. József feloszlatta a rendet.
A kiürített épületet Franz Anton Hillebrandt tervei szerint a Királyi Kúria (a legfőbb bíróság), illetve az Országház céljára építették át. A korábbi klarissza templomot három szintre osztották, tornyát és oromfalát a főpárkány magasságáig lebontották. A másik, utcára néző szárnyat 1785-ben Országháza, azaz az országgyűlés céljára alakították át. Nem véletlen, hogy a 18. század végétől ez az épület az utca névadója. Egyébként itt csupán háromszor tartottak rendi országgyűlést, leggyakrabban a budai polgárság vette bérbe táncmulatságok tartására az épületet.
Nem kevésbé izgalmas helyszín a ma is ezt a nevet viselő Balta köz. A legenda szerint onnan kapta a nevét, hogy Hunyadi Lászlónak a fejét ezelőtt a köz előtt csapták le. Egy másik verzió szerint, amikor V. László a Hunyadi gyerekeket Budára csábította, itt akarta letartóztattatni őket. Ekkor a Hunyadiakat védő zsoldosok ebbe a közbe szorulva próbálták védeni uraikat a király katonáitól, s mivel csak kis hely volt a küzdelemre, így pallosaik helyett kénytelenek voltak harci bárdjaikat használni. Persze ezekből valószínűleg egy szó sem igaz. Az utca elnevezése a sarokházban működő „A Baltához” (Zum Hackl) címzett borkimérés és kocsma nevéből származik, amelyet Hackl János vezetett. (Hacke magyarul baltát, fejszét jelent.) A kocsmát 1888-tól Müller Edéné Schwarz Erzsébet üzemeltette tovább, amely állítólag a századfordulón kedvelt szerelmi találkahely is volt a fiatalok körében.
A Fortuna utcának nem sok köze van a szerencséhez, a középkorban nevezték Középső utcának (Media platea), majd Szent Pál utcának is, itt állott ugyanis a budaszentlőrinci pálos szerzetesek nagy háza. A visszafoglalás után sokáig a Wienner Gasse, azaz Bécsi utca. 1784-ben megnyílt a Fortuna fogadó, és hamarosan a fogadó nevére változott az utca elnevezése. A fogadóban nyílt meg az egyedülálló Magyar Vendéglátóipari Múzeum (MKVM elődje) 1966. augusztus 19-én. A múzeum első kiállításának címe, Szemelvények a magyarországi vendéglátás történetéből, igen pontosan behatárolja a múzeum gyűjteményét. Az intézmény egészen 2005-ig fogadta itt a látogatókat, azóta Óbudán, a Korona téren található.
Az Úri utca életében a 20. század harmincas évei hoztak gyökeres változást. A közelgő II. világháború előszelét megérző magyar kormányzat ugyanis úgy határozott, hogy az akkori „kormányzati negyedben” keres helyet a Nemzeti Bank értékeinek. Így az Úri utca 72. alatt nagyszabású építkezés kezdődött. A ház korábban is meglévő pince alatt teljes titokban további helyiségeket alakítottak ki. Az így létrehozott, hűtő-fűtő szellőzőberendezéssel, vízzel, csatornával, villannyal ellátott bunkerben trezortermek is helyet kaptak, itt tárolták a világháború alatt az ország készpénzvagyonának és aranytartalékának egy részét, továbbá a koronázási ékszerek tárolására is alkalmas volt a pincerendszer. A kommunista hatalomváltás után végül 1950-ben vették el a Nemzeti Banktól az ingatlant, és lett az Erőmű Tröszté. A védett bunkerben alakították ki az Országos Villamos Teherelosztót, amelynek feladata Magyarország elektromos hálózatának irányítása volt, amely egészen a hetvenes évek végéig működött itt, ezután költözött át a Levéltár melletti nemrég lebontott MAVIR-székházba.
Tompa Éva
Forrás:
Albert Enikő: Budavári séták, Látóhatár kiadó, Budapest, 2017.
