A vers mindenkihez szól, mindenkinek mond valamit, mert a vers annyiféle, ahányan olvassák. Hogy kinek mi tetszik, vagy kinek mért tetszik egy költemény, az majdnem mindegy. A fontos az, hogy valami megragadja, hogy a vers kapcsolatot teremtsen a hallgató érzéseivel, hogy otthonra találjon az olvasó, a hallgató szívében. Mert a vers a lélek sóhajtozása, a vers a lélek kibeszélése, a vers egy kiszakadt sóhaj és így határtalan és végtelen, múltat idéz és jövőbe lát, álmokat és vágyakat hord, egyedi és egyéni, a legszubjektívebb valami. Az a forrás persze, amiből táplálkozik, amiből fakad az nagyon is valóságos. Az élet, a halál, a szerelem, a magány, a szépség, a csúfság, a természet, a világ nagyon is objektív. A valóság köre azonban szűkebb és tágabb, attól függően, hogy a szerelemről vagy a világ dolgairól szól. De sajátos, egyéni ízt, színt, képi világot kap a sorokba szedett élet, amikor átszűrődik a költő lelki világán, ahogy sóhajként kiszakad az író lelkéből. Ahogy József Attila írta: „ A vers azé, ki szívem versbe kérte és nekem elég a barátság érte. ”

The poem speaks to everyone , everyone says something, because so many of the poems , each of reading . That we like everyone, or anyone because I like a poem , it almost does not matter. The important thing is to grab some of that verse to create links with the feelings of the student to find a home in the reader, the listener 's heart. Because the verses of the soul groans , the soul kibeszélése the poem , the poem is a torn moan and so boundless and infinite , nostalgic and see the future , dreams and desires wear , unique and individual, subjective thing. The source , of course , which feeds on the stems of which are very real . Life, death, love , loneliness, beauty, ugliness , nature , the world is very objective . The reality , however, the scope is narrower and wider , depending on the love or the things of the world is all about. But a unique and special flavor , color and imagery to get the lines taken life when penetrated by poet spiritual realm as sóhajként torn from the soul of the writer . As József Attila wrote: "The poem belongs to a poem of my heart and asked me quite a friendship for him. "