Az Ezredéves kiállítás kijárata, 1896-ból

Ezredéves kiállítás épületei, és építményei

kép

A képen az 1896. évi Ezredéves Kiállítás Andrássy úti bejárata illetve kijárata. A kiállítást 5 főkapun keresztül közelíthette meg a közönség. Ezek a következők voltak: I. számú főkapu (az Andrássy út felőli), II. számú (Király utca felől) kapu, a III. számú kapu (az István út mellett), amit kialakítása miatt székely kapunak is neveztek, A IV. számú (Erzsébet út felől) és az V. kapu (Ősbudavárnál). Az I. számú főkaput Frommer Lajos budapesti építész tervei alapján a Neuschloss Ödön és Marcell budapesti vállalkozók tulajdonában lévő cég vitelezte ki. A kapuzat 60 méter hosszú és míg a középső pilonok 18 és 5 méter, addig a sarok pilonok 10 és 5 méter magasak voltak. A díszes főkapu a mai millenniumi emlékmű helyén állt, ahonnan egy diadalívszerű építmény alatt, egy hídon áthaladva lehetett a kiállítás területére jutni.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kiállítás
tárgy millenium
tárgy bejárat-kijárat
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Városliget
térbeli vonatkozás VI. kerület
időbeli vonatkozás 1896
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 11 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám KF_5116_50
leltári szám/regisztrációs szám 8_Kiallitas__Vasar_Piac_1945_utani_is