Csellóhoz hasonló testű fa tekerőlant, amit Mandel Róbert készített.

Vonós hangszer. Tekerő, nyenyere, kolduslant, szentlélekmuzsika néven is ismert hangszer. Az összes húrja egy begyantázott fakorong vagy dörzskerék forgatásával hoz rezgésbe a játékos, miközben a billentyűzeten játssza a dallamot. Jellegzetes hangját a kísérőhúrok, burdonhúrok adják. A magyar tekerősök ülve játszottak rajta a forgatókart folyamatosan tekerve, a billentyűk pedig két sorban sorakoztak a hangszer házon. A tekerőlantról első feljegyzés a 10. századból származik, egy clunyi bencés apát írt róla először. A középkorban főleg templomokban használták, majd trubadúrok között is népszerűvé vált egy kisebb, hordozhatóbb formája, a 'chifonie'. Az arisztokrácia kedvelt hangszerévé vált, de miután elterjedt egész Európában, a koldusok, vándorok is előszeretettel használták, így csökkent a tekerőlant presztízse. Napjainkra viszont újra divatba jött, így több műfajban is hallható a hangja.