Cívis világ emlékezete kiállítás a Tímárházban 2011.09.23.
A Cívisvilág emlékezete kiállítás egy a Debreceni Művelődési Központ által több évre tervezett sorozat része, melynek keretén belül évről évre szeretnék új aspektusból bemutatni a híres debreceni cívisvilág szerves elemeit. Így az első évben a kézműves tárgykultúrát, mely fontos részét képezte a debreceni cívisvilágnak, a következő évben a társadalmi vonatkozások kerülnek előtérbe bemutatva a polgári életmódot, annak viseleteit. Ez utóbbi kapcsolódik a Kölcsey Ösztöndíj keretében elkészített viseleti darabok bemutatásához. A későbbiekben az emberélet fordulóihoz kapcsolódva az egyes korosztályok, életszakaszok jellegzetes szokásait, tárgyait, világát reprezentálják. A bemutatót olyan kézműves mesterek részvételével szervezik, akik rendszeresen készítenek jellegzetes, Debrecenre a debreceni kézműves kultúrára jellemző alkotásokat. Ezek közé tartozik többek között a textíliák megjelenítése: hímzés, szövés, szűrrátét, illetve a polgári viselet egyik fontos díszítőelemeként szereplő csipke. Debreceni, hajdú- bihari jellegzetesség a bőrművesség, a fazekas mesterség, melynek díszítő motívumai csak erre a helységre jellemzőek. Nélkülözhetetlen részét képezik még a kiállításnak a város lakosságának viseleti darabjait bemutató ruhák, melyek hűen tükrözik a 19. századi férfi-női „módit”, de ide tartozik a híres debreceni cifraszűr is. A város kézműves palettáján nélkülözhetetlenül jelen levő mesterségek: a késes-, csont-, valamint a szarufaragó. Végül, de nem utolsó sorban a Debrecenben megrendezett vásárok egyik legfontosabb elemét képezte a mézeskalács, melynek harsány díszítésű változataival találkozhat a nézőközönség a kiállítás zárásaként.
| Cím(ek), nyelv | |
|---|---|
| része | Cívis világ emlékezete kiállítássorozat |
| kapcsolat | http://www.debrecenimuvkozpont.hu/?page=galeria&galeria_id=241 |
| kapcsolat | http://www.utazzitthon.hu/civisvilag-emlekezete-debrecen.html |
| kapcsolat | http://www.dehir.hu/kultura/a-civisvilag-emlekezete-a-timarhazban/2011/09/23/ |
| tartalmazza | nem releváns |
| van változata | nincs |
| változata valaminek | nem releváns |
| nyelv | magyar |
| Tárgy, tartalom, célközönség | |
| tárgy | Cívis világ emlékezete kiállítás a Tímárházban 2011.09.23. |
| felhasználói címke | Debreceni Művelődési Központ Tímárház, Cívis világ emlékezete kiállítássorozat, Debrecen, kiállítás, cívis, cívisvilág, polgári életmód, szokások, tárgyak |
| célközönség | általános |
| célközönség | általános |
| célközönség | általános |
| Személyek, testületek | |
| létrehozó/szerző | Debreceni Művelődési Központ Tímárház |
| kiadó | Debreceni Művelődési Központ |
| közreműködő | Debreceni Népi Együttes táncosai, Mátrai-Nagy Andrea művelődésszervező |
| Tér- és időbeli vonatkozás | |
| kiadás/létrehozás helye | Debrecen/Tímárház |
| térbeli vonatkozás | Debrecen |
| az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Debrecen |
| dátum | 2011-09-23 |
| létrehozás dátuma | 2011-09-23 |
| hivatalos kibocsátás | 2014-01-27 |
| időbeli vonatkozás | 2011.09.23 - 2011.12.31 |
| Jellemzők | |
| hordozó | egyéb digitális tárolóeszköz |
| kép színe | színes |
| formátum | jpeg |
| Jogi információk | |
| jogtulajdonos | Debreceni Művelődési Központ Tímárház |
| hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
| Forrás, azonosítók | |
| forrás | Debreceni Művelődési Központ belső archívum |
| azonosító | nincs |
| leltári szám/regisztrációs szám | nincs |