Kunz Ferenc fehérnemű gyáros és kereskedő portréja élt 1854-1919

kép
minősített tartalom

A százhuszonhat évig működő céget Kunz Ferenc alapította 1802-ben. A Kunz család Rohle morvaországi községből származott. már az 1700-as évek elején gazdaságaik mellett háziipart is folytattak. Magyarországon elsősorban a Szepességben és Eperjesen foglalkoztak vászonszövéssel, 1755-ben született Józsefet már mint vászonárugyárost jegyezték be az anyakönyvbe. Öccsét Ferencet bízta meg magyarországi eladással, aki ponyvás kocsira rakodva, vásárról vásárra járva jutott el Budára. 1830-ban a Kohlmarkton (ma Deák Ferenc tér) a templommal szemben levő Két török-házban (sz Erzsébet téri volt autóbuszpályaudvar helyén) nyílt meg Kunzék első pesti üzlete, amelyet Ferenc unokaöccse, János vezetett. Később az 1860-as években megnyitották bécsi, nagyváradi és debreceni fióküzleteiket is. 1845-ben jegyezték be a pesti magyar kereskedői testület törzskönyvébe Kunz János József és Társa céget. Az egyik nőtestvér férje, Mössmer József hét évvel később kilépett a társaságból és önálló üzletet alapított. Kunzék 1867-ben a Gyár (Jókai) utca 4. szám alatt korszerű fehérneműgyárat létesítettek, ezzel egyik kezdeményezői voltak a honi fehérneműiparnak. 1902-re Monarchia-szerte ismert cégnek számítottak, kiérdemelték a császári és királyi udvari szállítók, szerb királyi udvari szállítók címet is. 1908-ban nyitották meg új áruházukat a Deák Ferenc utca- Bécsi utca sarkán, de a Balkán-háború majd később az I. világháború okozta kereslet csökkenés leapasztotta a bevételeket és hosszú agónia utána a cég 1929-ben beszüntette tevékenységét és végleg bezárt.

Photo of Mr. Ferenc Kunz's lingerie manufacturer and trader in the 1900s.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy személy kép
tárgy portré
tárgy kereskedelem
tárgy függöny, szőnyeg, divatáru
tárgy vászon és kelengye, fehérnemű
tárgy Osztrák-Magyar Monarchia
Személyek, testületek
kiadó Mai és Társa csász és kir. udvari fényképész
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, Nagymező utca 20.
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Terézváros
térbeli vonatkozás VI. kerület, Gyár (Jókai) utca 4.
időbeli vonatkozás 1900-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 11 x 11 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KF_5016
leltári szám/regisztrációs szám 10_Szemely_Csoportkep