Kunz Ferenc fehérnemű gyáros és kereskedő portréja Budapest 1903.

kép
minősített tartalom

A képen Kunz Ferenc látható a nyakában a szerb király által adományozott érdemrend. Amelyet mint a szerb király udvari szállítójaként érdemelt ki. Kunz és Mössmer főleg esküvői ruhákkal kereskedett, különös tekintettel a jómódú polgárokra. A százhuszonhat évig működő céget Kunz Ferenc alapította 1802-ben. A Kunz család Rohle morvaországi községből származott. már az 1700-as évek elején gazdaságaik mellett háziipart is folytattak. Magyarországon elsősorban a Szepességben és Eperjesen foglalkoztak vászonszövéssel, 1755-ben született Józsefet már mint vászonárugyárost jegyezték be az anyakönyvbe. Öccsét Ferencet bízta meg magyarországi eladással, aki ponyvás kocsira rakodva, vásárról vásárra járva jutott el Budára. 1830-ban a Kohlmarkton (ma Deák Ferenc tér) a templommal szemben levő Két török-házban (sz Erzsébet téri volt autóbuszpályaudvar helyén) nyílt meg Kunzék első pesti üzlete, amelyet Ferenc unokaöccse, János vezetett. Később az 1860-as években megnyitották bécsi, nagyváradi és debreceni fióküzleteiket is. 1845-ben jegyezték be a pesti magyar kereskedői testület törzskönyvébe Kunz János József és Társa céget. Az egyik nőtestvér férje, Mössmer József hét évvel később kilépett a társaságból és önálló üzletet alapított. Kunzék 1867-ben a Gyár (Jókai) utca 4. szám alatt korszerű fehérneműgyárat létesítettek, ezzel egyik kezdeményezői voltak a honi fehérneműiparnak. 1902-re Monarchia-szerte ismert cégnek számítottak, kiérdemelték a császári és királyi udvari szállítók, szerb királyi udvari szállítók címet is. 1908-ban nyitották meg új áruházukat a Deák Ferenc utca- Bécsi utca sarkán, de a Balkán-háború majd később az I. világháború okozta kereslet csökkenés leapasztotta a bevételeket és hosszú agónia utána a cég 1929-ben beszüntette tevékenységét és végleg bezárt.

Photo of Mr. Ferenc Kunz's lingerie manufacturer and trader's order of merit donated by the Serbian king in 1903.

Cím(ek), nyelv
van változata KF_5027
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy személy kép
tárgy portré
tárgy kereskedelem
tárgy Osztrák-Magyar Monarchia
Személyek, testületek
kiadó Mai és Társa cs. és kir. udv. fényképész
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, Nagymező utca 20.
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Terézváros
térbeli vonatkozás VI. kerület, Gyár (Jókai) utca 4.
időbeli vonatkozás 1903
Jellemzők
hordozó papír
méret 12 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KF_12_106
leltári szám/regisztrációs szám 10_Szemely_Csoportkep