Kunz Ferenc fehérnemű gyáros és kereskedő lakása Budapest 1880 körül

kép
minősített tartalom

A képen Kuncz Ferenc lakásának egy belső részlete, az ebédlő látható az ebédlőasztallal és a tálalóval. A százhuszonhat évig működő céget Kunz Ferenc alapította 1802-ben. A Kunz család Rohle morvaországi községből származott. már az 1700-as évek elején gazdaságaik mellett háziipart is folytattak. Magyarországon elsősorban a Szepességben és Eperjesen foglalkoztak vászonszövéssel, 1755-ben született Józsefet már mint vászonárugyárost jegyezték be az anyakönyvbe. Öccsét Ferencet bízta meg magyarországi eladással, aki ponyvás kocsira rakodva, vásárról vásárra járva jutott el Budára. 1830-ban a Kohlmarkton (ma Deák Ferenc tér) a templommal szemben levő Két török-házban (sz Erzsébet téri volt autóbuszpályaudvar helyén) nyílt meg Kunzék első pesti üzlete, amelyet Ferenc unokaöccse, János vezetett. Később az 1860-as években megnyitották bécsi, nagyváradi és debreceni fióküzleteiket is. 1845-ben jegyezték be a pesti magyar kereskedői testület törzskönyvébe Kunz János József és Társa céget. Az egyik nőtestvér férje, Mössmer József hét évvel később kilépett a társaságból és önálló üzletet alapított. Kunzék 1867-ben a Gyár (Jókai) utca 4. szám alatt korszerű fehérneműgyárat létesítettek, ezzel egyik kezdeményezői voltak a honi fehérneműiparnak. 1902-re Monarchia-szerte ismert cégnek számítottak, kiérdemelték a császári és királyi udvari szállítók, szerb királyi udvari szállítók címet is. 1908-ban nyitották meg új áruházukat a Deák Ferenc utca- Bécsi utca sarkán, de a Balkán-háború majd később az I. világháború okozta kereslet csökkenés leapasztotta a bevételeket és hosszú agónia utána a cég 1929-ben beszüntette tevékenységét és végleg bezárt.

Dining room of Mr. Ferenc Kunz's lingerie manufacturer and trader's apartment in Budapest around 1880.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat KF_N_14_766
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy enteriőr
tárgy nagypolgári lakásbelső
tárgy ebédlő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás VI. kerület, Gyár utca 4. (ma Jókai utca)
időbeli vonatkozás 1880 körül
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KF_5032
leltári szám/regisztrációs szám 10_Szemely_Csoportkep