V. Pál visszaemlékezése

szöveg
minősített tartalom

V. Pál 14 oldalas regényrészlete, amiben első körben az élete fontos szakaszait írja le röviden. Joggal említhetjük írónak, hisz ebben a pár oldalban is eleget tesz minden irodalmi sémának. Ebben az időszakban, amit hosszabban fejteget kisgyerek volt még. Német megszállás előttről mesél és arról, hogy a szülei, hogy tájékozódtak a külpolitikai helyzetekről. Leírja, hogy a kisváros, ahol élt milyenek voltak a zsidók. Ez a leírás is azt igazolja, hogy kevés volt a szigorú vallásos zsidó. Apja tüzelőanyag kereskedésében sok mindent megtanult; például írógépen írni, fát fűrészelni. Iskolás éveit jómódú családban töltötte, mindenhol ismerősök vették körül. Kiskunhalas katonavárosnak említi, mivel állandóan ott jártak át a frontra. Majd a háború éveiben megkezdődtek a gondok is, egyre nehezebben éltek meg a családok. Megjelentek a zsidó ellenes plakátok, nem sokkal később már a boltjaikat is bezárták. Egy tavaszi napon jöttek értük és minden értéküket elvették, lezárták a házat, őket meg a gettóba vitték. Pár hét és a férfiakat behívták munkaszolgálatra, köztük a visszaemlékező Édesapját is. Ez után következett a megmaradt családok marhavagonokba szállítása Szegedre. Onnan nagy szerencséjükre a nyugati irányba tartó vonattal mentek tovább Strasshofba . Itt se maradtak végleg, tovább Annahofba mezőgazdasági munkára vitték. Körülmények tűrhetőek voltak, élelmet előre 1 hétre megkapták, ezt kellett beosztani a 3 deportált családnak. Úgy döntöttek a vezetők, nem éri meg nekik, hogy ezeket a családokat etetik így Bergen-Belsenbe kerültek. Borzalmas körülmények uralkodtak, élelem alig volt. Eljött a felszabadítás és a háború vége. Ide-oda vándoroltak a felszabadított táborok. Megérkeztek Theresienstadton (Terezin), láthatták a megtévesztő mintavárost. Drezda kaszárnyába szállásolták el. Ez idő alatt a legnagyobb ellenség a tífuszjárvány volt. Megjelentek az szovjet tankok is, innentől kezdődött a hazaút szervezés, ami hosszú ideig húzódott. Hazatérés utáni évek se voltak egyszerűek, aki átélte ezeket a szörnyűségeket, inkább titkolták és nem beszéltek ezekről. Sok évnek kellett eltelnie, hogy a lelkifájdalmak ellenére ezekről nyilatkozni tudjanak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy holokauszt
tárgy II. világháború
Személyek, testületek
létrehozó/szerző V. Pál
kiadó Holokauszt Emlékközpont
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kiskunhalas
térbeli vonatkozás Szeged
térbeli vonatkozás Strasshof
térbeli vonatkozás Annahof
térbeli vonatkozás Bergen-Belsen
térbeli vonatkozás Theresienstadt
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1944
Jellemzők
hordozó papír
méret 3 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos V. Pál
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2011.588.1