Vasak emelkednek surrogva, majd alásüllyednek a miskolci Nemzeti Színház szerelőcsarnokra emlékeztető, Csarnoknak nevezett stúdiószínházában. Jelzéséhez értekor kattan a fém. Merülnek-emelkednek a díszlettartó rudak a szigorú szikársággal föltárt térben. A körhorizont sínjén fehér függönyrendszer siklik körbe-körbe: hol elfedi a játszókat a falhoz ültetett nézők elől, hol szürrealista végtelenségű sleppként kíséri a chicagói Johannát játszó színészt. A munkacsarnok mechanikája a játékot szolgálja: megjeleníti a robotot, a termelést és a nagyipart. Költői realitást ad a játékhoz.