Neológ izraelita temető-holokauszt emléktábla-1948

kép

Neológ izraelita temető-holokauszt emléktábla-1948. Bonyhádnak ma két zsidó temetője van. A korábbi, amely később a neológoké lett, 1768 előtt létesült, hiszen ebben az évben már a bővítéséről hallunk. 1783-ban ismét nagyobbítják. A zsidók rendkívüli helyzetét mutatja az a tény, hogy a temető közvetlenül a katolikus temető mellett helyezkedik el, attól csak egy fal választja el. Ezt a falat Kliegel Ignác építette 1800-ban, amikor megengedte a zsidóknak, hogy a katolikus temetőig terjedjen a temetőjük. Az országos gyakorlat ezzel szemben általában az volt, hogy a zsidóknak csak a településen kívül, a katolikus temetőtől távol volt szabad temetkezniük. A halottasházról azt tudjuk, hogy 1793-ban felújítják. 1820-ban a temető udvarán kórház jellegű szegényházat építenek, amit 1868-ban megújítanak. A temető fekvése nem túl szerencsés, ezért 1846 óta támfallal próbálták megakadályozni a sírok kimosódását a meredek partoldalból. Külön gondot jelentettek a majosi vég felé eső beszakadások. Ezek Eisner szerint kora középkori barlanglakások maradványai.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy sír
tárgy síremlék
tárgy temető
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
időbeli vonatkozás 1994-95.
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,5 x 10 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Havasi János (készítő)
forrás Havasi Jánosné (átadó)
leltári szám/regisztrációs szám F.2014.2010.