1884-ben született az Életöröm című regénye. Az irodalomkritika a naturalizmus szélsőséges megnyilvánulásaként értékelte benne Zola kegyetlen, meghökkentő elemeket is felvonultató ábrázolásmódját. Különösen a hősnő (Pauline) első menstruációjának vagy a regény végén bekövetkező koraszülés drámai leírása (orvosi realizmus) váltott ki megbotránkozást. Zola az ún. „rózsaszín irodalommal” szemben a valóság közvetlenebb s így teljesebb, szókimondóbb bemutatására törekedett. A polgári képmutatást megbocsáthatatlan bűnnek tartotta. Az ábrázolt valóság azonban nem pusztán fényképfelvétel, hanem hiteles leírása a láthatónak.