Kisgyerek a csomorkányi úton

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

Kisgyerek a csomorkányi úton. A felvétel hátterében jól látható az elnéptelenedett, pusztává vált csomorkányi tanyás határrész. A kép jobb szélén a csomorkányi tanyai iskola látszik. — A Csomorkányi-út középkori útvonal, amely 21 km hosszan vezet Hódmezővásárhely határában és halad tovább Békéssámson-Tótkomlósra. Ma már csak az városhoz kapcsolódó első 13 km-es, a kardoskúti-út kiágazásáig tartó kikövezett szakasza forgalmas. Hajdan Hód községet (a mai Hódmezővásárhely elődjét) kötötte össze Csomorkány várossal. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Herczeg Mihály néhai levéltár-igazgató által ajándékozott negatívok egyik fényképe. E felvételeket túlnyomórészt Herczeg Mihály (1926-2011) készítette. (A felvétel nem éles. A negatív szennyezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy gyermekfotó
tárgy alföldi táj
tárgy tanyai iskola
tárgy csomorkányi tanyák
tárgy rollfilm képkockára vágva
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1950-es évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár