Csomorkányi fiúk

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

Gyerekek a csomorkányi tanyai iskola kertjében gereblyéznek. Háttérben az iskolaépület déli vége látható, és a tanyaépület udvari oldalán végigfutó tornác, annak végé a padlásfeljáró ajtaja. — A csomorkányi iskola az 1906/7. tanévvel nyílt meg erre a célra bérelt tanyaépületben, a képen látható iskolaépület 1910-ben épült fel a Csomorkányi-út mellett, a ma is látható csomorkányi templomrommal szemben. Az iskola 1969-ig működött, ekkor megszűnt benne tanítás, majd az épületet 1973-ban elbontották. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Herczeg Mihály néhai levéltár-igazgató által ajándékozott negatívok egyik fényképe. E felvételeket túlnyomórészt Herczeg Mihály (1926-2011) készítette. (A felvétel nem éles. A negatív fényt kapott jobbról. A negatív jobb vége hiányzik.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tanyai iskola
tárgy tanítói lakás
tárgy Csomorkány
tárgy csomorkányi tanyák
tárgy zsánerkép
tárgy rollfilm képkockára vágva
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1960-as évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár