Vörösmarty Cukrászda, Budapest 1984
korábbi és későbbi Gerbeaud Cukrászda
Gerbeaud centenárium alkalmából kiadott képes levelezőlap
Gerbeaud centenárium alkalmából kiadott képes levelezőlap, amely a Magyar Kereskedelmi és vendéglátóipari Múzeum (MKVM) ajándékaként, családi múzeumi belépőjegyként szolgált. Képes felén a Vörösmarty Cukrászda egyik részlete látható. Baloldalt a falon Conrad Gyula olajportréja Kugler Henrikről. Alatta Gerbeaud Emil által az 1900-as párizsi világkiállításról hozatott neobarokk, szecessziós, rocaille motívumos és spirálfonatos lábú asztalkák látszanak. Egy kis magyarázat szükségeltetik. Az 1984-ben a Vörösmarty téren lévő Vörösmarty Cukrászda eredetileg Gerbeaud Cukrászda volt. 1948-ban államosították és kapta a Vörösmarty Cukrászda nevet, amelyet egészen 1984-ig viselt, amikor is újra felvette a Gerbeaud nevet. Azonban a Gerbeaud története Kugler Henrikkel kezdődött. Egy soproni cukrászdinasztia harmadik generációjának képviselőjeként, folytatva a családi tradíciót Pesten nyitotta meg cukrászdáját 1858-ban, a József nádor téren. 1870-ben költözött át az akkor még Régi Színház térre, amely 1874-ben Gizella térre keresztelnek (Ferenc József idősebbik lánya). Erre az időre már városszerte ismert volt, és útikönyvek ajánlották a városba látogató utazóknak. Az ekkor már idősödő, nőtlen Kugler, utódját keresve találkozott egyik ismerőse révén 1882-ben találkozott Gerbeaud Emillel. A találkozásnál olyan jó benyomást tett az energikus fiatalember, hogy már 1884-ben átvehette az üzlet irányítását. Mindez természetesen fokozatosan történt, Kugler neve még sokáig szerepel a céggel kapcsolatos termékeken. Neve olyannyira jócsengőnek bizonyult, hogy Gerbeaud halála után is jó ideig használta a "Kugler Henrik utóda" kifejezést (pl. az 1926-os Gerbeaud részvényen is). Így hát, mivel 1884-ben vette át az üzletet Gerbeaud Kuglertől, ennek az eseménynek a százéves évfordulójának alkalmából készült a múzeumi belépőjegy. Valamivel később még, 1984-ben a cukrászda újra felvette a Gerbeaud nevet.
Vörösmarty Confectionery at 7-9 Vörösmarty Square of Budapest originally started by Emil Gerbeaud, 1984. The confectionery was called Vörösmarty between 1948 and 1984.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
van változata | VF_31_799 |
nyelv | magyar |
nyelv | angol |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | cukrásztörténet |
tárgy | enteriőr |
tárgy | védett vendéglátóhely (1973-tól) |
tárgy | cukrászdai berendezés |
tárgy | vendéglátóhelyiség |
tárgy | cukrászda |
tárgy | cukrászat |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | képes levelezőlap |
tárgy | múzeumi belépőjegy |
tárgy | Kugler Henrik (1830-1905) cukrász |
tárgy | Gerbeaud Emil (1854-1919) cukrász |
tárgy | MKVM |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Budapest, V. kerület, Vörösmarty tér 7-9. |
térbeli vonatkozás | Budapest, I. kerület, Fortuna utca 4. (az MKVM 1984-es címe) |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1984 |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 14 x 9 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_30_339 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_8_A-M_védés_(védett_vendéglátóhelyek) |