Kossuth tér

Hódmezővásárhely terei

kép

A felvételen a Kossuth tér nyugati oldalának egy rész látható. A téren az országzászló, a teret záró a Fekete Sas előtt konflisok várakoznak, és automobilok parkolnak. — Az 1934. május 20-án felavatott országzászlót 1949-ben szovjet hősi emlékművé alakították át, majd 1956 után lebontották. A vásárhelyiek által gyakran csak röviden Sas-ként emlegetett épület 1905-ben készült el. Eredeti elrendezésében szállodai szobák mellett éttermet, kávéházat, söntést és sörcsarnokot foglalt magában. Emeleti részén ezen kívül egy impozáns báltermet is kialakítottak. Az 1950-es években az épület homlokzatáról Fekese Sas feliratot és a felette elhelyezett kiterjesztett szárnyú sas szobrot eltávolították, és a nevet Béke Szállodára változtatták. A földszinti részt átalakították, étterem, bisztró és bár működött benne. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár digitális fotótárában őrzött "Lőkös Sándor fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész készítette. Többféle nyersanyagra dolgozott: üvegnegatív, síkfilm, rollfilm és kisfilm egyaránt szerepel képhordozóként. A negatívok a Lőkös család tulajdonában vannak. (Az üveglemezen az emulzió sérült, részben levált és repedezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1940-es évek
Jellemzők
hordozó üveg
méret 9×12
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lőkös Sándor családja
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Digitális fotótár