Kossuth tér

Hódmezővásárhely terei

kép

A felvételen a Kossuth tér északnyugati sarka látható. A tér nyugati balról a Fekete Sas, mellette a járásbíróság épülete, északi oldalon balról a posta épülete, a kép jobb szélén a "nagytakarék". A kép középterében a Kossuth-szobor, hátrébb az országzászló. — A vásárhelyiek által gyakran csak röviden Sas-ként emlegetett épület 1905-ben készült el. Eredeti elrendezésében szállodai szobák mellett éttermet, kávéházat, söntést és sörcsarnokot foglalt magában. Emeleti részén ezen kívül egy impozáns báltermet is kialakítottak. Az eklektikus stílusú járásbíróság épülete 1901-ben épület fel. A posta épületét és a mellette álló Nagytakarék épületét ugyanaz az építész tervezte. Az épület tömegével és mérsékelt szecessziós-eklektikus kiképzésével kitűnően kapcsolódik a Kossuth tér északi oldalának harmonikus egységéhez. A Nagytakarék a város legimpozánsabb szecessziós épülete. A hódmezővásárhelyi Kossuth szobrot 1903-ban leplezték le. Kallós Ede alkotása azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Kossuth 1848. október 3-án beszédet intézett a város lakóihoz. Az 1934. május 20-án felavatott országzászlót 1949-ben szovjet hősi emlékművé alakították át, majd 1956 után lebontották. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár digitális fotótárában őrzött "Lőkös Sándor fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész készítette. Többféle nyersanyagra dolgozott: üvegnegatív, síkfilm, rollfilm és kisfilm egyaránt szerepel képhordozóként. A negatívok a Lőkös család tulajdonában vannak.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1940-es évek
Jellemzők
hordozó üveg
méret 9×12
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lőkös Sándor családja
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Digitális fotótár