Kossuth tér

Hódmezővásárhely terei

kép

A felvételen a Kossuth tér északnyugati sarka látható. A két középterében a Fekete Sas, mögötte a járásbíróság épülete, majd a Hódi Pál utcai Városi bérház, jobbról a fák takarásában a posta épülete. — A vásárhelyiek által gyakran csak röviden Sas-ként emlegetett épület 1905-ben készült el. Eredeti elrendezésében szállodai szobák mellett éttermet, kávéházat, söntést és sörcsarnokot foglalt magában. Emeleti részén ezen kívül egy impozáns báltermet is kialakítottak. Az 1950-es években az épület homlokzatáról a kiterjesztett szárnyú sas szobrot eltávolították, és a nevet Béke Szállodára változtatták. A földszinti részt átalakították, étterem, bisztró és bár működött benne. Az eklektikus stílusú járásbíróság épülete 1901-ben épület fel. A városi bérház 1928-ban épült késő eklektikus stílusban. Emeleteire a város bérlakásokat építtetett, a földszintjére üzlethelyiségeket és irodahelyiségeket, amelyekben 1950-ig városi hivatalok működtek. A posta épülete tömegével és mérsékelt szecessziós-eklektikus kiképzésével kitűnően kapcsolódik a Kossuth tér északi oldalának harmonikus egységéhez. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár digitális fotótárában őrzött "Lőkös Sándor fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész készítette. Többféle nyersanyagra dolgozott: üvegnegatív, síkfilm, rollfilm és kisfilm egyaránt szerepel képhordozóként. A negatívok a Lőkös család tulajdonában vannak.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1960 körül
Jellemzők
hordozó negatív
méret 6×6
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lőkös Sándor családja
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Digitális fotótár