Egy vaskereskedő család története

Az egykori "vasudvar" épülete ma is az Üllői út egyik legszebb bérpalotája, igaz az utcán sétálva ebből keveset érzékelhetünk. Látszik azonban a ház tetején olvasható felirat: Heinrich udvar, és egy VASÉRT neonfelirat, mely mementóként őrzi a kereskedőház múltját. A héten a Heinrich család története elevenedik meg, mely tulajdonképpen az öt generáción át prosperáló cég krónikája is. 

Heinrich Alajos, az alapító

KF_43117.jpgA Heinrich család felemelkedésének megismeréséhez a dinasztia alapítójának élettörténetével kell kezdenünk. Aloys Heinrich, vagyis Heinrich Alajos német származású, székesfehérvári születésű ifjú, 1790-ben érkezett Budára, hogy tanoncnak álljon Draskovich József vaskereskedésében. Érdekes, hogy éppen ide jött, mert vaskereskedelmünk bizony igen elmaradott volt a pozsonyihoz vagy besztercebányaihoz képest. Heinrich Draskovichtól öt év inaskodás után szabadult, rövid vándorlás után ismét Pesten találta magát. Összegyűjtött tőkéjével pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy betársuljon Wurm József és Schmikl Antal pesti vaskereskedésébe. 

Szerencsés időszakban fektetett be, hiszen ekkor lendült fel Pest kereskedelme. A napóleoni háborúk alatt a Duna jelentősége felértékelődött, több osztrák bánya és vastelep francia megszállás alatt állt, így máshonnan kellett az utánpótlást biztosítani.
Heinrichet gazdag emberré tette a konjunktúra, nem csoda, hogy nősülésre adta a fejét, Knotz báró Rozina nevű lányát vette el, aki tíz gyermekkel ajándékozta meg.
1814-ben még mindig a belvárosban, de a Váci utcából a Piarista rendházba költözött a cég. 1827 a következő jelentős év Heinrich számára, I. Ferenc császártól nemesi oklevelet kapott – még a háború alatt katonai szolgálatot tett az udvarnak – ómoravicai földbirtokkal és Ómoravicai előnév használatával. Szokás volt, hogy a módosabb kereskedők bérházakba fektették pénzüket. Heinrich a korábbi Feldunasoron – valahol az Apáczai Csere János utcánál – Hild Józseffel kétemeletes házat építtetett magának, de volt háza a Dorottya utcában és a Szervita téren is.
37 évnyi közös munka után Wurm visszavonult, Heinrich pedig bevezette fiait, Alajost és Ferencet az üzleti életbe. Ifj. Alajost apja Grazba, a vaskereskedők Mekkájába küldte tanulni.

Heinrich-udvar, a kereskedőház

Eközben a reformkori Pesten fellendült a kereskedelem, már nem kellett Stájerországig menni vasáruért. Közben a kereskedés is új kihívások elé nézett, kiderült, hogy az amúgy is szűkössé váló belvárosi üzlet helyett egy új helyet kellett keresniük, ehhez a váltáshoz az is hozzájárult, hogy az Erzsébet híd építése miatt lebontásra ítélték a Városházát és Piarista rendházat. Mivel az áruszállítás szempontjából már nem a Duna, hanem a vasút közelsége jelentett elsőbbséget, ezért a belsőbb kerületek jöhettek számításba, mint lehetséges célpontok.
13_948_1.jpgEz az új helyszín lett a ma is látható Heinrich-udvar, Józsefvárosban, az Üllői út 32. szám alatt. A korábban itt álló szekerész laktanya elbontása után, az új épület 1893-ban lett készen, és a korszak sokat foglalkoztatott építészpárosának Hubert Józsefnek és Móry Károlynak tervei alapján épület fel. A háromemeletes eklektikus épület homlokzatán olvasható felirat büszkén jelzi, ez a Heinrich udvar. A stukkódíszítésre ültetett figurák pedig mind a kereskedelemhez köthető allegorikus alakok. A Heinrich A. és Fiai felirat alatt az üzletek helyezkedtek el. A kapu mögött az udvaron raktárak, a bérház emeletén pedig lakóhelyiségek voltak, ahol a cég dolgozói éltek. Maga a telek L alakban folytatódik, és a szomszédos Mária utcába torkollik, ahol a másik Heinrich épület magasodik. A szecessziós jegyeket viselő téglaburkolatos raktár építésze, a Postapalotát is tervező Sándy Gyula volt. 

Heinrich A. és Fiai

Heinrich A. és Fiai vaskereskedés - MKVM, CC BY-NC-ND

Mindeközben, a vasfogyasztás növekedése világjelenség lett, gombamód-szaporodó kereskedések nyíltak. A tradicionális vaskereskedők megtapasztalhatták milyen a verseny, szélesíteni kellett az üzletkörüket. Nagyobb gondot fordítottak a konyhafelszerelések gyártására, de a mezőgazdasági gépek iránti igényeket is igyekeztek kielégíteni. Ezt a fejlődést az első világháború kitörése akasztotta meg, a hadigazdaságnak alárendelt termelés csak emlékeztetett a korábban gyümölcsöző ágazatra. 1915-ben megkezdődött a fémrekvirálás, nem meglepő módon Heinrichék váltották be a legtöbb fémet. A háború után csak rosszabb lett a helyzet, vashiány lépett fel, azonban a 20-as évekre normalizálódott a helyzet, az újdonságok iránt igencsak megnőtt kereslet, mint amilyen a gramofon, az írógép és traktor volt. Heinrichék inkább épületvasalatokkal, kályhákkal, tűzhelyekkel, ekékkel és más mezőgazdasági gépekkel kereskedtek. A család tagjai bár igen befolyásos pozíciókat birtokoltak – különösen a pénzvilágban  a politikától igyekeztek távol maradni. A família egyetlen politikust adott a hazai közéletnek, Heinrich Ferencet, aki rögtön két kabinetben is, a Friedrich- és a Huszár-kormányban is kereskedelemügyi miniszterként működött. 

Heinrich cég igazgatói, Budapest, 1905.

Heinrich cég igazgatói, Budapest, 1905.– MKVM, CC BY-NC-ND

A családi hagyományt, hogy a vezetői állásra kijelölt családtagnak az üzletükben dolgozva kellett megtanulnia a szakma alapjait, a világháború után is megtartották. 1921-ben a cég családi részvénytársasággá alakult. A talpra állás azonban nem ment egyszerűen, mert a magyar vaskereskedők meglehetősen konzervatívok voltak, nem foglalkoztak például autók és azok alkatrészeinek gyártásával.  Az 1925-ben elhunyt Heinrich Ferenc sírjánál József főherceg és Horthy Miklós is megjelent. 
Egészen a második világháború végéig a família kezében maradt a cég, a család kálváriája 1946-ban kezdődött, amikor igaztalanul megvádolták az akkori cégvezetőket, Dr. Heinrich Gábort és Heinrich Józsefet, hogy raktáraikban közszükségleti cikkeket tároltak nyerészkedés céljából. Ugyanebben az évben internálták, bár megvádolni nem tudták őket. A vaskereskedés végül adásvétellel került ki a család kezéből, hogy 1948-tól négy évtizeden keresztül a VASÉRT Vállalat központja lehessen a kereskedésük. Persze ez is már csak múlt, melyre csupán a neonfelirat emlékeztet. A privatizáció után sok kisebb cég működött itt, parkettabolttól temetkezési vállalkozásig. Az udvar az év elején ismét az érdeklődés középpontjába került, amikor úgy tűnt, belső raktárait lebontják, és nagyszabású beruházás indul a helyszínen. Azóta nagy a csend, az épületek üresen és lezárva várják sorsukat.

Forrás:

S. Nagy Anikó: Kereskedővilág – Szemelvények a magyar kereskedelem történetéből. Mundus Kiadó, Budapest, 2007.

http://pestbuda.hu/cikk/20200515_gonczi_ambrus_akik_meggazdagodtak_az_ulloi_uti_vaskereskedesbol_mar_a_rendszervaltas_elott_at_akartak_epiteni_a_heinrich_udvart_most_szalloda_lehet_belole

https://www.kozterkep.hu/32188/Kis_kupidok_Budapest_1893.html

Tetszett ez a virtuális kiállítás? Olvasson tovább!