Hódmezővásárhely belterületi iskolák

kép

A József Attila Általános Iskola épülete az Árpád utcában. Az iskola 1982-ben költözhetett be a kétemeletes, 16 tantermes épületbe, ami Novák István Ybl-díjas tervező munkája. Az iskolavezetése kezdeményezte, és pályázati támogatással meg is valósította névadója portréjának az intézmény előtti elhelyezését. A szobor Cséri Lajos alkotása. 2007-ben összevonták a József Attila Általános Iskolát a Németh László Gimnázium és Általános Iskolával és az iskola az utóbbi épületébe költözött. Jelenleg az épületben a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola működik.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Iskola
tárgy Oktatás
tárgy Épület
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Ismeretlen
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 10,5 cm x 14,5 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Hmvhely Levéltár Fotótár Iskolák/Belterületi iskola épületek/9