Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0016.

szöveg

Padló alól a fénybe. Néhány héttel ezelőtt egy budapesti műteremlakás átépítésekor több, mint 700 Tornyai János az alföldi parasztság életének és környezetének festője volt, s egészen 1936-ban bekövetkezett haláláig számos nagyhatású képen ábrázolta a magyar falu drámai életét. Feltehetően a festő özvegye rejtette el a műveket, nem sokkal Tornyai halála után, a műterem padlója alatt. Annak idején, Tornyai halálát követően már keresték a képeket, de akkor eredmény nélkül. Az özvegy tavaly bekövetkezett halála után a műteremlakás Puskás László festőművész birtokába került, aki nagyobb szabású átalakítási munkákat kezdett, s ennek során találta meg a műveket.. Örökös nem lévén, ezek a Magyar Nemzeti Galéria birtokába kerültek. A sajtótájákoztatón elmondták, hogy a képek művészettörténeti értékelése több évet vesz igénybe. Az már most is nyilvánvaló, hogy alapvetően nem változatatják meg az edddigi Tornyai-portrét, de kétségtelenül differenciálni fogják.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Festménylelet
Személyek, testületek
kiadó Petőfi Népe
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-11-30
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0016.