Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0045.

szöveg

Tornyai-leletek A Magyar Nemzeti Galériában sajtótájékoztatón számoltak be a megtalálás körülményeiről, hátteréről, történrtéről. Bereczky Lóránt, az MNG főigazgatója elmondta, hogy a művek előkerülésében elévülhetetlen érdeme van Puskás László festőművésznek, aki Tornyai János özvegyének halála után kiutalással kapta meg az 1936-ban elhunyt nagy magyar festő műtermét, s a tatarozás, átépítés során bukkant elő a műteremlakás padlója alól a hatalmas tömegű és felbecsülhetetlen értékű műtárgyegyüttes. A festményeken és rajzokon kívül előkerült a művész egy-egy aranyérme, illetve Budapesti kiállításain kapott, éveken át vezetett naplója, amely rendkívül fontos az életmű felmérése, értékelése szempontjából. A most felbukkant 713 alkotás, nem csak az életmű értékelését tágíthatja ki, hanem fényt vet a festő és a már elhunyt özvegyének Szabó Proics Rozáliának együttélésére is. A műteremből került elő egy rejtekhely, ahol újság, nagy papírzsákok, illetve vászonzsákok, rengeteg liszt, legalább 150-200 kiló, cukor, gríz. Az ötvenes években valószínűleg nagyobb büntetést kapott volna az élelmiszer rejtegetéséért, mint a képekért. Az előkerült leletek nem változatatják meg a Tornyairól alkotott képet, de mindenesetre differenciálja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Tornyai leletek
Személyek, testületek
kiadó Magyar Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-01-01
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0045.