Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0020.

szöveg

Tornyai képek - Sajtótájékoztató a Nemzeti Galériában Néhány héttel ezelőtt egy budapesti műteremlakás átépítésekor több, mint 700 Tornyai János-kép került elő. Az előkerült művekről a Magyar Nemzeti Galériában sajtótájékoztatót tartottak. Bereczki Lóránd főigazgató részletesen ismertette a megtalálás körülményeit, s a kalandos sorsú képek feltételezhető történetét. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy a képek művészettörténeti értékelése több évet vesz igénybe. Az már most is nyilvánvaló, hogy alapvetően nem változatatják meg az eddigi Tornyai-portrét, de kétségtelenül differenciálni fogják. A leletben a festő legkorábbi korszakától kezdve egészen a harmincas évekig találhatók munkák. A képekkel együtt előkerült számos más dokumentum: levelezések Munkácsyval, Benczúr Gyulával, Fadrusz Jánossal és Zichy Mihálllyal. Megtalálták Tornyai naplóját is, amely további művészettörténetileg is értékelhető információkat tartalmaz. A tervek szerint a magyar Nemzeti Galériában kiállításon mutatják be a képek nagy részét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Tornyai képek
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-11-30
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0020.