Rendhagyó tárlatvezetés Antal Péter műgyűjtővel
A Vasárnap a MODEM-ben programsorozat részeként első alkalommal – november 7-én 15 órától – Antal Péter műgyűjtő tart rendhagyó tárlatvezetést A héttoronyba zárva – Melankólia a modern művészetben, illetve A kartuson kívül - Monokróm művek az Antal-Lusztig-gyűjteményben című kiállításon. A tárlatvezetés díjtalan, csak a kiállításra szóló belépőt kell megváltani. A két tárlaton a gyűjtemény már jól ismert hazai alkotói – többek között Gulácsy Lajos, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József, Moholy-Nagy László – mellett olyan művészek munkáival is találkozhatnak a látogatók, mint például Joseph Beuys, Gerhard Richter vagy Dieter Roth. Az egykori török birodalom fővárosában található Jedikula (magyarul: héttorony) a történelem egyik leghíresebb börtöne. A XVI. század elejétől előkelőségeket vagy a szultán által kiválónak tartott embereket zártak ide, akik hatalmas, fényűző lakószobákat kaptak, külön kerttel és fürdőkkel. A héttorony lakóinak kívánságait szolgák hada leste. A rabok szabadon járhattak-kelhettek a hét hatalmas tornyú fallal övezett nagy kiterjedésű várban, mely a tenger és a város közé épült. Gyakorlatilag mindent megtehettek – épp csak a Jedikulát nem hagyhatták el. Megannyi híres rab élt itt hosszú évekig, évtizedekig. Többségükön hamar úrrá lett a mélabú: a mindennapi testi örömök nem űzték el a keserűség érzetét.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
kapcsolat | A héttoronyba zárva, 2010 |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | kísérőprogram / tárlatvezetés |
Személyek, testületek | |
közreműködő | Antal Péter, műgyűjtő |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Debrecen |
dátum | 2010-11-07 |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ |