Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0151.

szöveg

A Vásárhelyi Iskoláról röviden Harmincadszor rendezték meg a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatot. Természetesen még az őssszel. De érdemes ezt emlegetni most is. Érdemes nem felejteni a vásárhelyi őszt, mert nem mindennapi, hogy kollektív képzőművészeti kiállítás harmincadszor is megrendezésre kerüljön. Méghozzá a lényegi elv megváltoztatása nélkül. Ott a rendező elv az, hogy a művek természetelvű, illetve a realista művészet körébe legyenek sorolhatók, ezeken a hagyományokon haladjanak a "hagyomány" és "haladás" legnemesebb értelmében és értékrendjében. Újabban a vásárhelyi rendező elv az újrealistákat és a neonaturalistákat is szólítja: hívja és kibocsátja. Ez aztán vásárhelyhez valamiképpen kötődő művészek táborát egyre szélesíti, egyre mélyíti, és termékenyítőn befolyásolja. Ezért nevezik ezt a törekvést és összetartó erőt Vásárhelyi Iskolának. Ma már el nem ismerni a Vásárhelyi Iskola jelenlétét a magyar képzőművészetben: ezt az, aki felelősséget érez gondolataiért, szavaiért, nem teheti. És azért sem, mert a Vásárhelyi Iskola esetében nem nélkülözésről van szó. Mindenféle magyar képzőművészeti elkülönülés, mint részjelenség, csak sorvasztja a magyar iparművészetet. A Vásárhelyi Iskola elmondhatja, és el is mondja magáról, hogy úgy önállóan jellegzetes része a magyar képzőművészetnek, hogy egyúttal integráns, szervesen beleilleszkedő alkotó eleme is annak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Vásárhelyi Iskola
Személyek, testületek
kiadó Képes Újság
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-06-09
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0151.