Hotel Páris Városához
Mihalek Ferenc 1850-ben nyitotta meg a Páris Városához címzett szállodáját a Váczi út és az Új utca (most: Bajcsy-Zsilinszky út és Zichy Jenő utca) sarkán lévő házában, ekkor még csak 48 szobával és szalonnal. Fejlődésének segítő tényezője volt a 1877-től pályaudvar (Nyugati) közelsége, valamint az előtte közlekedő lóvasút (1866-tól), majd villamos (1896-tól). A Bajcsy-Zsilinszky út Budapest belvárosának egyik legjelentősebb útja. Az V. és a VI. kerület határvonalát képezi. A Károly körút és a Nyugati tér között vezet. A szálló keresettsége az 1890-es évek elejétől növekedett, amikor Simon Pál berendezte az épületben a Bacchus Pincét. Valószínűleg ekkor történt az épület Új (Zichy) utcai szárnyának meghosszabbítása, ezzel a szobaszám jelentős bővítése. 1905-ben egy rövid ideig Ady is lakott a szállodában. 1920-tól a Nemzeti Hitelintézet foglalta el az épületet, amely ekkor kapta mostani formáját az emelet ráépítéssel. Jelenleg lakóház, kívülről felújítva.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | MKVM |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | hotel |
tárgy | szállod |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Budapest VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky út 25 |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1800-as évek |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 6 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_21251 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_27_a_E_O-ZS |