Hotel Páris Városához

kép

Mihalek Ferenc 1850-ben nyitotta meg a Páris Városához címzett szállodáját a Váczi út és az Új utca (most: Bajcsy-Zsilinszky út és Zichy Jenő utca) sarkán lévő házában, ekkor még csak 48 szobával és szalonnal. Fejlődésének segítő tényezője volt a 1877-től pályaudvar (Nyugati) közelsége, valamint az előtte közlekedő lóvasút (1866-tól), majd villamos (1896-tól). A Bajcsy-Zsilinszky út Budapest belvárosának egyik legjelentősebb útja. Az V. és a VI. kerület határvonalát képezi. A Károly körút és a Nyugati tér között vezet. A szálló keresettsége az 1890-es évek elejétől növekedett, amikor Simon Pál berendezte az épületben a Bacchus Pincét. Valószínűleg ekkor történt az épület Új (Zichy) utcai szárnyának meghosszabbítása, ezzel a szobaszám jelentős bővítése. 1905-ben egy rövid ideig Ady is lakott a szállodában. 1920-tól a Nemzeti Hitelintézet foglalta el az épületet, amely ekkor kapta mostani formáját az emelet ráépítéssel. Jelenleg lakóház, kívülről felújítva. A színes képeslapot 1910 december 28.-án adták fel. Sárga 2 filléres bélyeg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky út 25
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám VF_34646_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_O-ZS