Hotel Páris Városához

kép
minősített tartalom

ihalek Ferenc 1850-ben nyitotta meg a Páris Városához címzett szállodáját a Váczi út és az Új utca (most: Bajcsy-Zsilinszky út és Zichy Jenő utca) sarkán lévő házában, ekkor még csak 48 szobával és szalonnal. Fejlődésének segítő tényezője volt a 1877-től pályaudvar (Nyugati) közelsége, valamint az előtte közlekedő lóvasút (1866-tól), majd villamos (1896-tól). A Bajcsy-Zsilinszky út Budapest belvárosának egyik legjelentősebb útja. Az V. és a VI. kerület határvonalát képezi. A Károly körút és a Nyugati tér között vezet. A szálló keresettsége az 1890-es évek elejétől növekedett, amikor Simon Pál berendezte az épületben a Bacchus Pincét. Valószínűleg ekkor történt az épület Új (Zichy) utcai szárnyának meghosszabbítása, ezzel a szobaszám jelentős bővítése. 1905-ben egy rövid ideig Ady is lakott a szállodában. 1920-tól a Nemzeti Hitelintézet foglalta el az épületet, amely ekkor kapta mostani formáját az emelet ráépítéssel. Jelenleg lakóház, kívülről felújítva.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátás-történet
tárgy hotel
tárgy szálloda
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky út 25
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_34646
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_O-ZS