Sopron Generális Étterem
Sopron (németül: Ödenburg, horvátul Šopron, az ókorban latinul: Scarbantia) mintegy hatvanezer lakosú megyei jogú város Győr-Moson-Sopron megyében, a soproni borvidék központja. „A leghűségesebb város” (latinul Civitas Fidelissima). A Soproni járás székhelye. Műemlékekben második leggazdagabb település Magyarországon. Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és Fertő tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében épült. A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a „kékfrankos fővárosa”. gróf Széchenyi István ösztönzésére épült meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze. Az első világháború után a felvidéki Selmecbányáról ide telepítették a Selmecbányai Bányászati Akadémiát. Azóta egyetemi város. A második világháborúban Sopron nagyon sokat szenvedett. Szovjet légitámadás érte. A város zsidó lakosságát 1944 nyarán szinte teljes egészében haláltáborokba szállították. Utána az élelmiszerhiány, járványok, értelmetlen pusztítás és terror mindennapossá vált. A második világháború után Sopronban is jelentős ipari fejlődés bontakozott ki. A bányát 1951-ben a bányaművelés ellehetetlenülése (vízbetörések) miatt bezárták. Az 1950-es években a főiskola bányamérnöki karát Miskolcra helyezték át (az erdőmérnöki kar ma a Nyugat-magyarországi Egyetem része). A város bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. A jelentős műemlékvédelmi munkálatok már az 1970-es években látványos eredményeket hoztak. 1978. július 5-én nyitott a Generális étterem. A Tábornok-ház földszintjén kialakított Espresso és Étterem hamar a helyiek és a turisták közkedvelt helyévé vált. Az egység 1991 óta családi vállalkozásban üzemel.
restaurant
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | MKVM |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | étterem |
tárgy | belső tér |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Sopron Fő tér 7. |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1980-as évek |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 12 cm |
kép színe | színes |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_38522_2 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_28_b_U_Kicsi |