Várkert Kioszk, Budapest, 1900 körül

kép
minősített tartalom

A képen a Várkert Bazár látható, a Várkert Kioszk felől, háttérben a Budai várral. A Várkert-kioszk vagy Várkert palota (régi nevén Várkert kaszinó), a budai királyi palotát övező kertek lezárásaként épült a Várkert Bazárral egy időben. Eredetileg szivattyúháznak szánták az 1882-ben átadott épületet, de végül árkádos terasszal rendelkező kis kávéház lett az épület történetének meghatározója. Az idők során több vendéglős is vezette, 1914-ben például Forgó Károly bérelte. A következő 40 évben elegáns kávéház-étteremként üzemelt. A második világháború után államosították, és különböző állami vállalatok keretében működött: 1961-ben a Dél-Budai Vendéglátóipari Vállalat, 1968-ban a Pannónia Vendéglátóipari Vállalat, 1972-ben pedig az Állami Budapest Táncegyüttes birtokában. A szocialista érát követő privatizáció nyomán kaszinóként működött 2008-ig. Napjainkban rendezvények helyszíneként szolgál (2018).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy kávéház
tárgy szórakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy kaszinó
tárgy szivattyúház
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Ybl Miklós tér 9-10.
térbeli vonatkozás I. kerület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900 körül
Jellemzők
hordozó papír
méret 18 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_39660
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_a_E