A magyar váltótörvénykönyv tervezete

szöveg
minősített tartalom

Apáthy István (Hidjapuszta, Tolna vármegye, 1829. augusztus 19. – Budapest, 1889. december 4.) jogász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, ifj. Apáthy István zoológus apja. A gimnáziumi osztályokat Nagykanizsán végezte, majd a piarista rendbe lépett. A két évi noviciatust Kecskeméten végezte. Részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, mint honvéd tüzérhadnagy; az 1849. július 2-ai nagy honvédcsatában Görgei Artúr az ő két kartácslövésével állíttatta helyre a Monostornál megingott hadi rendet. A világosi fegyverletétel után Pesten beiratkozott az egyetemre; bölcsészeti és jogi tanulmányainak befejezése után 1857-ben jogi doktor és 1859-ben (az ügyvédi vizsga letétele után) ügyvéd lett Pesten. 1870-ben a budapesti egyetemen a váltójog, kereskedelmi- és tételes nemzetközi jog nyilvános rendes tanárává nevezték ki. A kodifikáció terén kifejtett munkásságáért 1874-ben királyi tanácsosi címet, 1881-ben a III. osztályú Vaskorona-rendet kapott. A Magyar Tudományos Akadémia 1873. május 21-én levelező, 1884. június 5-én rendes tagjává választotta. 1878-tól haláláig a letenyei kerület kormánypárti országgyűlési képviselője volt.

A váltótörvény modernizálásának célszerűségére és szükségességére hivatkozva a törvény reformjának tervezete az ügyvédi egylet és az igazságügyministerium támogatásával.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magánjog
tárgy jogszabálytervezet
tárgy kereskedelmi jog
tárgy váltójog
tartalomjegyzék
Átalános indokolás 1-4 1
Első Fejezet
Váltóképesség 17
Második Fejezet
A váltó lényeges kellékei 5-10 cz. 24
Harmadik Fejezet
Váltónyilatkozatok és váltócselekvények
Váltónyilatkozatok 11-17 cz. 35
Váltócselekvények 18—20 ez. 44
Negyedik Fejezet
A váltók többszörözése
Másodlatok 21-24 cz. 48
Másolatok 25-27 cz. 57
Ötödik Fejezet
A váltóból eredő jogok átruházása
Tulajdonképeni hátirat 28-35 cz. 60
Meghatalmazási hátirat 36-37 cz. 75
Engedmény 38 cz. 77
Hatodik Fejezet
Elfogadás végetti bemutatás és elfogadás
Bemutatás 39-43 cz. 78
Elofgadás 44-48 cz . 88
Hetedik Fejezet
Fizetés végetti bemutatás, lejárát, fizetés és fizetési határidő meghosszabbítása
Bemutatás 49-51 cz. 97
Lejárat 52-56 cz. 102
Fizetés 57-60 cz. 107
Fizetési határidő meghosszabbítása 62-64 cz. 114
Nyolczadik Fejezet
Közbenjárás
Névbecsülési elfogadás 65-70 cz. 116
Névbecsülési fizetés 71-75 cz. 126
Kilenczedik Fejezet
Óvás és az előzők értesítése
Óvás 76-83 cz. 133
Az előzők értesítése 84-86 cz. 142
Tizedik Fejezet
A váltóból eredő keresetek és kifogások
Átalában 87-90 cz. 148
Biztosítási viszkereset
I. Elfogadás hiánya miatt 91-94 cz. 152
II. Biztosság hiánya miat az elfogadónál illetőleg a kibocsátónál 95 cz. 158
Készfizetési viszkereset 96-103 cz. 161
Tizenegyedik Fejezet
Váltóizálog- és megtartásijog
Zálogjog 104-105 cz. 170
Megtartási jog 106-107 cz. 171
Tizenkettedik Fejezet
A váltóból eredő jogok megszűnése 108-114 cz. 173
Tizenharmadik Fejezet
Hamis és hamisított váltók 115-117 cz. 184
Tizennegyedik Fejezet
Elveszett váltók 118-120 cz. 186
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Apáthy István (1829-1889), Magyar Kir. Igazságügyi Ministerium, megbízó
kiadó Egyetemi Nyomda
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1873
Jellemzők
hordozó papír
méret 190 p
méret 30 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: B4/665
leltári szám/regisztrációs szám 0445374