A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister kezelése alatt álló alapok és alapítványok

szöveg
minősített tartalom

Apáthy István (Hidjapuszta, Tolna vármegye, 1829. augusztus 19. – Budapest, 1889. december 4.) jogász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, ifj. Apáthy István zoológus apja. A gimnáziumi osztályokat Nagykanizsán végezte, majd a piarista rendbe lépett. A két évi noviciatust Kecskeméten végezte. Részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, mint honvéd tüzérhadnagy; az 1849. július 2-ai nagy honvédcsatában Görgei Artúr az ő két kartácslövésével állíttatta helyre a Monostornál megingott hadi rendet. A világosi fegyverletétel után Pesten beiratkozott az egyetemre; bölcsészeti és jogi tanulmányainak befejezése után 1857-ben jogi doktor és 1859-ben (az ügyvédi vizsga letétele után) ügyvéd lett Pesten. 1870-ben a budapesti egyetemen a váltójog, kereskedelmi- és tételes nemzetközi jog nyilvános rendes tanárává nevezték ki. A kodifikáció terén kifejtett munkásságáért 1874-ben királyi tanácsosi címet, 1881-ben a III. osztályú Vaskorona-rendet kapott. A Magyar Tudományos Akadémia 1873. május 21-én levelező, 1884. június 5-én rendes tagjává választotta. 1878-tól haláláig a letenyei kerület kormánypárti országgyűlési képviselője volt.

A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister kezelése alatt álló alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására a Képviselőház 1880. évi september 30-án tartott üléséből kirendelt bizottság által a tanulmányi alap ügyében kiküldött előadó jelentése. A jelentést megalapozó kutatás felöleli a 16-18. századi törvényi alapokat, mint pl. 1548. évi XII. törvénycikk (a pusztán maradt egyházak fekvőjószágait prédikátorok ellátására és iskolák állitására kell forditani).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy jogtörténet
tárgy közigazgatási jog
tárgy állami egyházjog
tárgy egyházi vagyon
tárgy alapítványok
tárgy pénzügyi alapok
tárgy oktatásügy
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Apáthy István (1829-1889)
kiadó Egyetemi Nyomda
kiadó Eggenberger Nyomda
kiadó Magyar Tudományos Akadémia
kiadó Franklin - A Magyar Jogászegylet Könyvkiadó Vállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1881
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 p
méret 28 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: 354.754
leltári szám/regisztrációs szám 0207049